Ódor: Lépéseket teszünk, hogy visszafogjuk a tehetségek tömeges elvándorlását

Ódor Lajos

Meg akarjuk tenni az első lépéseket annak érdekében, hogy már ebben az évben mérsékeljük a tehetségek tömeges távozását az országból. Ezt Ódor Lajos szlovák kormányfő mondta Prágában, a Csehország képviselőivel folytatott tárgyalást követően. Az előkészített intézkedések célja, hogy növeljék a szlovák felsőoktatás minőségét.

A szlovák kormányfő emlékeztetett: Petr Fiala cseh kormányfő vezette korábban a brünni Masaryk Egyetemet. Ebben az iskolában sok szlovákiai diák tanul, és Ódor szerint Fiala is igyekezett őket az egyetemükre csábítani. Ezért arról is beszéltek, hogy mi az, amit a szlovák egyetemeknek kínálniuk kellene a szlovákiai diákoknak, hogy vonzóbbá váljanak. Hozzátette: ehhez valami kézzelfoghatóra is szükség van.

„Azonkívül, hogy a helyiségek talán kicsit máshogy néznek ki, a cégekkel való együttműködés és a minőség hangsúlyosabbá tétele az, amit nálunk is folytatnunk kell” – mondta Ódor a cseh és szlovák iskolaügy különbségeiről. Emlékeztetett: a helyreállítási tervben egy olyan reform is szerepel, amely a felsőoktatás minőségének növelését tűzi ki célul. „Nem lesz könnyű, de meg akarjuk tenni az első lépéseket, hogy a tehetségek tömeges elvándorlását már ebben az évben visszafogjuk” – közölte a kormányfő.

Délután a prágai várban Petr Pavel cseh államfővel is találkozott. Ódor elmondása szerint többek között a félretájékoztatásról beszéltek. „Az államfő is azt támogatja, hogy a félretájékoztatást még a korai szakaszában el kell csípni, amikor még lehet vele valamit kezdeni. Ez persze nehéz, de látjuk, hogy milyen következményekkel járhat a társadalomra nézve” – közölte Ódor.

Pavel a két ország kapcsolatáról beszélt. „A cseh-szlovák kapcsolatok erősek, az együttműködés pedig megingathatatlan, függetlenül a politikai képviselet változásától” – írta a találkozó után a Twitter közösségi oldalán. Az egyes témák közül kiemelte a NATO közelgő vilniusi csúcstalálkozóját.

A szlovák kormányfő „világos előrelépést” vár a csúcstalálkozótól. A tagállamoknak Ódor szerint pozitív jelzést kell küldenie Ukrajnának, hogy tudja, hogy az ő oldalán állunk. Hozzátette: ez azonban nem magától értetődő, és „pengeélen fogunk táncolni”.

Bár ez Ódor első hivatalos prágai útja, Fialával már többször találkozott, legutóbb múlt héten a pozsonyi visegrádi csúcson, melyen Szlovákia szimbolikusan átadta a V4 soros elnökségét, éppen Csehországnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?