Ódor: Konszolidálni kell az államháztartást, a választáson múlik, sor kerül-e rá

odor lajos k

Ódor Lajos szakértői kormánya egy sor intézkedési tervet készít elő arra vonatkozóan, hogyan tudná az új kormány konszolidálni az államháztartást.

Ódor szerint erre mindenképpen szükség lenne, hogy sor kerül-e rá, az már a parlamenti választás eredményén és az új kormányon múlik. A kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján beszélt erről.

„Semmit sem tenni óriási hazardírozás lenne az ország jövője szempontjából” – jelentette ki Ódor a pénzügyminisztérium kedden közzétett 2023-as éves előrejelzése kapcsán.

Eszerint az államháztartási hiány év végére eléri a GDP 6,85%-át. A jóváhagyott éves költségvetésben 6,44% szerepel, ez tehát 0,41 százalékponttal, 412 millió euróval több.

„Továbbra is úgy vélem, az idei költségvetés keretei között ezt még van mód kezelni, bár egyes tételekkel kapcsolatban még van bizonytalanság. De megoldható, hogy drasztikus intézkedések nélkül a tervezett hiány környékén mozogjunk” – tette hozzá Ódor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?