Ódor Lajos, az ügyvezető kormány volt miniszterelnöke visszautasítja a koalíció képviselőinek azon állításait, hogy a korábbi hivatalnoki kormány a hibás az államháztartás rossz állapotáért. Úgy véli, a szlovák államháztartás jelenlegi állapotáért elsősorban Robert Fico (Smer) kormányfő a felelős.
Ódor: Az államháztartás rossz helyzetéért elsősorban Fico a felelős
„Az államháztartás rossz állapotáról azt állítják, hogy a hivatalnoki kormány tehet róla, amely öt hónapig kormányzott, és amely ténylegesen csökkentette a hiányt. Ficónak nem maradt más, mint a kifogások” – mondta Ódor.
Ódor szerint Fico mindenkire hárítja a felelősséget maga körül. „Amikor először ült a miniszterelnöki székben, az államadósság a GDP 30 százaléka körül volt csupán. Amikor harmadszorra befejezte, már közel voltunk a GDP 60 százalékához” – állítja Ódor, majd hozzátette, bár Matovičék családsegítő támogatása is hozzájárult a hiányhoz, „ugyanakkor a szlovák államháztartás rossz állapota elsősorban Fico keze nyomát viseli”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.