Nyugdíjkorhatár: 2024-ig évente plusz 2 hónap

nyugdíj
Pozsony |

A Híd tegnap nyilvánosan is bejelentette, hogy nem támogatják a Smer maximális nyugdíjkorhatárról szóló alkotmánytörvény-javaslatát.

„A frakción belül mindannyian egyetértünk abban, hogy nem fogjuk támogatni az alkotmánytörvényt – nem szeretnénk megszabni a maximális nyugdíjkorhatárt. Megértjük a koalíciós partnereink érveit, de egy olyan dologgal foglalkozunk, amely csak 2035-ben lenne érvényes, ma pedig nem tudjuk, hogy milyen lesz akkor az ország demográfiai helyzete”

– magyarázta Sárközy Irén, a párt képviselője. A jogszabály esetleges elfogadását az ellenzék támogatásával azonban nem tartják majd a koalíciós szerződés megszegésének.

A Híd törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel azt szeretné elérni, hogy öt évre előre, érthetően és átláthatóan hozzák nyilvánosságra a nyugdíjkorhatár emelkedését. A javaslat tárgyalását a következő parlamenti ülésen kezdik, és várhatóan a másik két koalíciós párt is támogatni fogja. 2019-től 2024-ig évente két hónappal emelkedne a korhatár, majd újra a várható átlagéletkor alapján határoznák meg, de egész hónapokra kerekítve.

 

Kapcsolódó cikkünk

Idén a nyugdíjkorhatár 62 év és 139 nap, jövőre pedig várhatóan 62 nappal emelkedik majd, vagyis átlagosan évente több mint 2 hónappal nő. Felső határ nincs, 2017-től számítva ez összesen 201 napos emelkedést, vagyis hat és fél hónapot jelent. Ha ez így folytatódik, akkor 2034 tájékán érhetjük el a 65 éves korhatárt, vagyis a tervezett plafont.

Az OĽaNO jó ötletnek tartja a Smer alkotmánytörvény-javaslatát, de csak bizonyos feltételekkel tudja támogatni. Például, hogy a maximális nyugdíjkorhatár a nők esetében a felnevelt gyermekek számának arányában csökkenne. A Smer javaslatát a Sme rodina mozgalom is támogatni tudja. A korhatárplafont viszont elutasítja az SaS és több független képviselő is. Miroslav Beblavý (Spolu) szerint a plafon bevezetése gazdaságilag tönkretenné az államot, és elvenné a fiataloktól a nyugdíjat. Mivel az alkotmánytörvény elfogadásához 90 szavazat kell, az sem kizárt, hogy csak Marian Kotleba pártjának támogatásával tudnák elfogadni. (lpj, TASR)

 

Érdekes

Korhatár-emelkedés

A Híd javaslata:

 

2019 62 év 6 hónap

2020 62 év 8 hónap

2021 62 év 10hónap

2022 63 év

2024 63 év 2 hónap

 

A nyugdíjkorhatár idén 62 év 139 nap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?