Nyolcvankilences naplótöredékek

Délután Prágában és Pozsonyban ismét tüntetés. Beolvasták a Károly Egyetem diákjainak figyelmeztetését, hogy Prága utcáin burkolatkövek jelentek meg. (Kik szállították oda? S főleg: miért? Fegyvernek szánják?) Kérik a lakosságot, hogy a köveket rakják be az udvarokba, nehogy erőszakos cselekedetekre kerüljön sor...

A déli híradó tudósított a kormány és az ellenzék párbeszédéről. Új neveket kell megtanulni. Például a katolikus papét – Malý –, aki a végén megimádkoztatta az egybegyűlteket. Egy-két dolog azért nem tetszett. Adamecet kifütyülték, alig tudta végigmondani a beszédét, pedig még ő az egyetlen (és az első), aki hajlandó volt a párbeszédre.

Fél ötkor átkapcsoltam Pozsonyra. Ott hétig tartott a nagygyűlés. A Hétben is csak a Jiří Hájekkal készített interjút láttam. A magyarok kíváncsiak voltak Hájek véleményére. Érdekes módon az itteniek közül senkinek nem jutott az eszébe, hogy felkeresse, netán a tanácsát kérje vagy azt, hogy vállaljon szerepet. Úgy látszik, nagy a tülekedés a vályúknál.

Sok érdekes tényre fény derült. Igenis vannak (voltak) politikai foglyok. Ezt onnan tudni, hogy szombaton este a köztársasági elnök kegyelemben részesítette őket. Statisztikai adatokat közöltek: évente hány embert tartóztattak le, hogy Csehszlovákiában a legmagasabb a férfiak halálozási aránya, s hogy egyáltalán, minden rosszban élen járunk. Meg hogy a gazdasági hanyatláson az Ota Šík köré tömörült Nobel-díjas tudósok segíthetnének.

Éjfélkor kezdődött a kerek asztal. Jól sejtettem, hogy Kňažko reagálni fog a vezérőrnagy tettére és megkérdezi, honnan szerezte meg a pontos kimutatást a keresetéről. Vizsgálatot követel az ügyben. Az érdekesebb hozzászólások közül egy Kováč nevű pszichológusét jegyeztem meg. Arra buzdított: a holnapi sztrájk után menjenek el megnézni az állami szanatóriumot, hogy milyen körülmények között élnek ott a páciensek.

November 27.

A fél tízes vonattal utaztam Pozsonyba. Újvár nyugodt, reggel, a konyhaablakból kinézve a Zámčan áruház faláról plakátokat vakargató elárusítónőket láttam. Az első sztrájkolókat anyám hálószobájának ablakából pillantottam meg – nyolckor. A szemközti építkezésen sztrájkolt három munkás. Egyikük kezében seprű, néha suhintott vele egyet, elseperte a havat.

Egész éjjel havazott. Attól tartottam, a vonatok késni fognak. De nem. Pontosan érkezett a gyors. A tudakozóban három kislány ült; egyikük írt valamit, a másik kettő beszélgetett. Késik-e a vonat, kérdeztem, mire az egyik leányzó megvonta a vállát. Nem tudja. Kérdezze meg Párkánytól, javasoltam. Ő nem tudja a számot. Valahol mégis rábukkant, tárcsázott, majd közölte: foglalt.

Pozsonyba érve egyenesen a szerkesztőségbe mentem. Az egész emelet kihalt, a kollégák üléseztek. Eldöntöttük, hogy mi is tiltakozunk, s a másnapi számban közöljük. Siettem haza, hogy lássam a tévében a négykor kezdődő tüntetést. Éjfélig gubbasztottam a képernyő előtt. Kínos percek is adódtak. A szlovák kormány alelnökét, Murínt kifütyülték. Nem jutott tovább, mint hogy elmondta, kinek a megbízásából beszél. „Neskoro, neskoro” – skandálták. Kňažko próbált a tömeg lelkére hatni – sikertelenül. Murínba belefojtották a szót. Egy magyar csoport azt kiabálta: „Hazudik, hazudik!”

Két bécsi emigráns is szót kért. Egy prágai színész és Pavel Kohout cseh drámaíró. Gyűjtés is indult. Kňažko bejelentette, hogy egy fiatal házaspár elveszítette a bútorra összegyűjtött 15 ezer koronáját. Tíz perc múlva egy nejlonzacskó pénzt adtak át Kňažkónak, nemsokára pedig a következőt... Mint utóbb kiderült, 151 ezer korona gyűlt össze. Az esti Aktualityban adták át a pénzt a házaspárnak. A következő tüntetés – sokak bánatára – csak pénteken lesz, addig időt kap a kormány és a vezetés, hogy a követeléseket teljesítse.

Este ismét párbeszéd a tévében. Murín is ott ül. Nehezményezi, hogy belefojtották a szót. Igaza van. Tetszik, nem tetszik, az ellenfelet illik meghallgatni. A formálódó új politikai elit ugyanabba a hibába esik, mint a kommunista párt.

A szlovák tévé magyar adása is az eseményekkel foglalkozott. Az Új Szót Szilvássy Jóska képviselte, Grendel a magyar függetleneket, és ott volt még a légi szövetkezet elnöke, Andrássy. Egy szék üresen maradt. A Csemadoké.

Váratlan látogatóm érkezett, egy szlovák asszony. Együtt néztük a tévét. A műsorvezető bratislavai tüntetést emlegetett, Szilvássy pozsonyit. Vendégem felszisszent: „Ved ja ti dám Pozsony! To je Bratislava!” (Adok én neked Pozsonyt! Ez Bratislava!)

Éledezik a szlovák nacionalizmus (is).

November 28.

A Presscentrumban, a liftben érdekes beszélgetést hallottam. Egy idősebb férfi fejtegette egy fiatal lánynak, hogy ők, mármint a fiatalok, tulajdonképpen áldozatok, mert olyasmit tanítottak nekik, aminek az ellenkezője az igaz. Göring elvetette Lenin tanításait, mondta a férfi, most mi vetjük el Lenin tanításait. Ez talán azt jelentené, hogy Göring tanítása a helyes? Sajnos nem tudtam meg, miben maradtak, mert a nyolcadikon kiszálltam.

A prágai és pozsonyi pártszanatóriumot átadják a kardiológiai intézetnek. Ez szép. De arra nem gondolnak, hogy a kormány tagjainak, a diplomatáknak igenis osztályon felüli egészségügyi ellátást kell biztosítani.

Délután ismét a tévé. A pártaktíva résztvevői tiltakoznak. A többség elavult nézeteket vall. A kerek asztal este meg egyenesen szánalmas. Négy kommunista meg egy üres szék – Plevza bölcsen távolt maradt – szemben a rendszerváltókkal. Állandóan egymás szavába vágtak, s a kommunisták azt panaszolták: nem engedik őket szóhoz jutni.

November 29.

Tízkor pártgyűlés volt. Bizakodunk: hátha az utolsó. Világos! Ha megszavazzák, hogy a pártnak nem lesz vezető szerepe, akkor a munkahelyekről ki kell vonulnia.

Délután közvetítették a parlamenti ülést. A végeredmény: megszavazták, hogy a pártnak ezentúl nincs vezető szerepe.

Este a pozsonyi tévé a Nemzeti Színházban rendezett fórumot közvetíti. A színházban ott ül Havel is. Mondókáját élvezet hallgatni, pedig hadar. Az esze gyorsabban forog, mint a nyelve.

Kňažko bejelenti: megszűnt a párt vezető szerepe és kivonulnak a szovjet csapatok. Némi rossz érzés fog el a spontán lakossági felszólalások hallatán. Jogosan fojtotta bele a szót Kňažko abba, aki kiselőadással traktálta a nézőket, de helytelen, hogy az ukrán kisebbség nevében szólót is elnémították.

November 30.

A Szlovák Nemzeti Tanács élére új elnököt választottak – titkos szavazással. Az illető egy Schuster nevezetű kelet-szlovákiai férfi, aki „nem is számított rá, meglepi a bizalom, ezért ne is csodálkozzanak rajta, hogy nem készült fel a szónoklatra”, mentegetőzik, majd hosszú felolvasásba kezd. Semmi érdekeset nem mond.

A tévé új elnöke Pavel – külügyminisztériumi szóvivő volt s egykor a Mladá Fronta szerkesztője – interjút készített Zdeněk Mlynářzsal. Beszéltek levitézlett politikusok, hatvannyolcasok és későbbiek is. Köztük Štrougal. Nem is mond butaságokat.

December 1.

A prágai diáktüntetésekről hajszolok fényképeket a vasárnapi szám címlapjára. A csetka mintha a múltban élne; sem a prágai, sem a pozsonyi tüntetésekről nincs egy árva fotója sem. De még a szerdai színházi közvetítést sem fényképezték, holott a tévé egyenes adásban közvetítette – órákon át.

December 2.

Délelőtt elmentem bevásárolni, hát látom a plakátot: délután háromkor tüntetés Újvárban. Kimentem a Fő térre. A régiek közül néhányan eljátszották az „utolsó pár előre fuss!” című játékot.

Valaki magyarul beszélt, a nevét nem jegyeztem meg, csak a verset, amit írt: „Nem akarunk gumibotot, szeretjük a virágokat, gyújtsd meg a gyertyát, óvjad a lángját, szeresd a lányodat, csodáld a fiadat”... Ennyi.

Két pozsonyi színész is szólt a tömeghez, ugyanazt hallottam, amit már jó néhányszor a pozsonyi tévében. Többször felolvasták a Pravda cikkének egy részletét. A színházművészek nevében beszélt valaki: megalakult a független szakszervezet, amelynek bárki tagja lehet, még a színházban dolgozó munkás is. Az egész nem sokat ért. Valaki számon kérte, miért nem kezdte meg a járási ügyész és a rendőrparancsnok a vizsgálatot egy magas beosztású funkcionárius ügyében. Ha egyszerű munkásról lett volna szó, mondta, bizonyára nem késlekednek a vizsgálat megindításával. Egy órát voltam csak kint, fázott a lábam, hazamentem.

Este újságírók beszélgettek a tévében. Olyanok, akik az elmúlt húsz évben írhattak, és olyanok, akiket elhallgattattak. Nem találtam túl érdekesnek, nem is néztem végig.

December 3.

A délutáni híradóban beszélt Adamec, beszámolt az új szövetségi kormányról. Alig marad mutatóba egy-két régi miniszter. Sok az új név, más pártok képviselői és pártonkívüliek is bekerültek. Egy női tagja is van a kormánynak.

Este ismét párbeszéd. Kíváncsi voltam, mi az ellenzék véleménye – de most már nem lehet ellenzékről beszélni. Bár úgy vélem, ez csak ideiglenes kormány. A miniszterek kicserélődnek, mint Lengyelországban. Ott kommunista már csak mutatóban van.

December 9.

Majd egy hete nem írtam feljegyzéseket. Valahogy kezdek elfásulni. Sok az újonnan feltűnt arc, az ellenzék feltételei nem minden esetben fogadhatók el, a követeléseivel pedig nem mindig lehet egyetérteni.

Lemondott Adamec; Husák is bejelentette, hogy mihelyt megalakul a kormány, hajlandó lemondani. A hétfőn esedékes sztrájkot ugyanis az ő lemondásához kötötték. Akárhogy is van, furcsa érzés egy öregember mentegetőzéseit hallgatni.

Lemondott a párt szlovákiai központi bizottsága is. Az új szlovák kormánynak kellett volna megalakulnia, de úgy látszik, nagy a tülekedés a székek körül. Rehabilitálták a csemadokosokat is. Dobos lett a tiszteletbeli elnök.

Lemondott a főügyész is, aki olyan ostobán mutatkozott be a 17-i eseményekkel kapcsolatos megnyilatkozásaival. A tévé kétszer is közvetítette az ügy kivizsgálására alakult bizottság tárgyalásait.

Jakešt és Štepánt kizárták a pártból. Jakeš kényszeredetten mosolygott. Nyilvánvaló, hogy egészen kis formátumú ember. Štepán okosabb és ravaszabb. Biľakot is piszkálják a visszaélései miatt, s remélhetőleg a többieket se hagyják nyugton.

Olyan hírek járják, hogy Kňažkót őrzik, nehogy baja essék. Ez nem biztos, hogy igaz, az viszont igen, hogy a jövő héten megindul az új magyar lap, a Nap. Mi is hozzájárultunk száz koronával – fejenként.

Az emberek úgy belejöttek a tüntetésbe, tiltakozásba, sztrájkolásba és a követelésekbe, hogy itt angyalokból verbuválódott kormány se tud mindenkinek a kedvére tenni. A kerek asztalok mellett megismert emberek közül kevés méltó a miniszteri székre. El tudnám képzelni Komárekot, Fedor Gált, Čičet. Čič nagyon szimpatikus, jelenleg igazságügyi miniszter (A tisztogatás idején kiseperték a pártból.) Havel lehetne a köztársasági elnök. Dubček biztosan nem. Mindenesetre jópofa lenne a lezser, válltáskás, pulóveres Havelt nyakkendőben látni. Ki fogja mondani az újévi köszöntőt? Csak percek kérdése és megtudjuk.

Megnyitották az osztrák–csehszlovák határt. December 17-ig vízum nélkül utazhatunk Bécsbe, ötszáz koronát beválthatunk. Feltéve, hogy az ember rászánja magát a nyolc-tíz órai várakozásra, először a pénzért, azután a határon. Meg gyalogol, amennyi belefér. Mert 18 schilling a villamos, 10 a pisilde. Ha fekete árfolyamon számítom, egy pössentés ötven korona. Itthon legalább ez olcsóbb.

December 10.

Délután kettőkor közvetítették a prágai Vencel térről az ünnepi nagygyűlést az emberi jogok évfordulója alkalmából, és ismertették az új szövetségi kormány összetételét. A miniszterelnök szlovák – Čalfa –, a pár napja szabadult szlovák katolikus, Ján Čarnogurský az egyik, Komárek a másik helyettese. (November 20-án, amikor Čarnogurský még börtönben ült, nem gondolta, hogy három hét múlva a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettese lesz.)

Havelt forrón éltették. A Fórum (OF) is, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) is köztársasági elnöknek jelölte. Pillanatnyilag ez a legjobb megoldás. Hadar és raccsol, de nagyon aranyos. És intelligens. Művelt főkkel nemigen kényeztettek el bennünket az utóbbi években.