Nyolcvan farkasnak lőttek

Pozsony |

<p>Az állam engedélyt adott nyolcvan farkas kilövésére. Az állatvédők tiltakoznak, szerintük nincs alapja az állatlétszám csökkentésének, nem jelentenek veszélyt.</p>

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az elmúlt héten kiadott kvótája szerint a vadászok a novembertől januárig terjedő időszakban 80 farkast lőhetnek le legálisan. Az állatvédők szerint indokolatlan ez a mennyiség. Úgy vélik, az állatok nem veszélyeztetik az embert, sem a gazdaságban nem okoznak jelentősebb károkat. Azzal gyanúsítják a vadászokat, hogy azok gyakran magasabb létszámot határoznak meg a farkasok populációjában, mint ahogy az a valóságban létezik. „A vadászok a 2013-ra vonatkozó statisztikai adataikban 2102 darab farkast említenek.” – nyilatkozta Katarína Grichová, a VLK megnevezésű erdővédelmi szervezet munkatársa. Amennyiben ez igaz volna, akkor ez a szám évente hat millió kilogramm élelem elfogyasztását jelentené, mert a farkas napi adagja nyolc kilogramm.

A farkas fő élelemforrása a szarvas és a vaddisznó, s ez akkor évi 51 000 darab elejtett példányt jelentene – magyarázta az állatvédő. „A statisztikai adatok szerint 2013-ban 62 784 szarvas volt Szlovákiában, ami azt jelentené, hogy másfél év alatt kiirtanák a hazai szarvasállományt.” – mutatott rá Grichová.

A farkasok nem jelentenek veszélyt az emberre, mert az erdőkben elegendő élelemre lelnek. Szlovákiában nincs is ismert eset, amelyben farkas támadott volna emberre, sokkal gyakoribb, hogy egy vadász egy másik embert sebesít meg véletlenül – mondta a VLK munkatársa. Ezen felül a farkas az erdő megtisztítója – a gyenge és sérült vadra vadászik inkább, ezáltal az erősebb és életképesebb egyedek maradnak életben. A farkas védett állat, egyedül a törvény által megszabott időszakban vadászható le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?