Nyolc új község született

Pozsony. Nyolc új település született tegnap Szlovákiában.

Pozsony. Nyolc új település született tegnap Szlovákiában. Újvilág (Nový Svet), Patonyrét (Potônske Lúky), Kismácséd (Malá Mača), Alsóelefánt (Dolné Lefantovce), Béd (Bádice), Csitár (Štitáre), Hernádszentistván (Kostoľany nad Hornádom), valamint Žitavany településeknek az önkormányzati választásokig kellett várniuk, hogy polgármestert és képviselőket választhassanak. A Kassa melletti Hernádszentistvánban például már 1998-ban népszavazáson döntöttek, elszakadnak Družstevná pri Hornáde településtől (amelyet egyébként több község összevonásával hoztak létre). Már minden készen áll, hogy a választások után a polgármester és a képviselők megkezdhessék a munkát, bár Družstevná polgármestere bevallotta: teljesen át kell majd alakítani a költségvetés eddigi szerkezetét. Hernádszentistván lakói azonban örülnek, csakúgy, mint a galántai járásban fekvő Kismácsédon. Itt egyelőre nincs községi hivatal, holnaptól állítólag azonban már lesz. Ennél jobb a helyzet a Rététől elszakadt Újvilágban, hivatal már van, ám nincs benne telefon – árulták el a rétei önkormányzatban. Csitáron, amely sokáig Nyitra külvárosának számított, most két független polgármesterjelölt is indult.

Egy tavaly elfogadott törvény értelmében egy település csak akkor dönthet önállóságáról, ha lakosainak száma legalább háromezer, és nem szerves része más településnek. A felsorolt nyolc községre ez még nem vonatkozik, hiszen a jogszabály elfogadása előtt döntöttek az elszakadás mellett. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?