Nyilvánosságra hozták a Szputnyik-szerződést

Szlovákiában a Szputnyik V-vakcina iránt inkább a férfi lakosság elkötelezett ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

Csütörtök este nyilvánosságra került az orosz Szputnyik V vakcina beszerzéséről kötött szerződés – tájékoztatta az Új Szót Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A szerződés ide kattintva érhető el.

„A szerződés maximálisan előnyös az eladó számára, mivel minden kockázatot a vevő vállal. Ez egy take or pay típusú szerződés, ami azt jelenti, hogy a vevőnek fizetnie kell függetlenül attól, hogy átveszi-e a megállapodás szerinti mennyiséget” – mondta el a TASR hírügynökség megkeresésére Peter Kováč orvos, a Kinstellar társaság ügyvédje.

Az esetleges mellékhatásokért is a vevő, tehát az egészségügy-minisztérium vállalja a felelősséget. Kováč szerint az orosz fél minden eshetőségre bebiztosította magát. A szerződés értelmében Szlovákia visszaküldheti azokat a vakcinákat, amelyek gyógyszerészeti szempontból esetleg nincsenek rendben. Az ügyvéd szerint kérdéses, hogy a szerződés valóban csak a közzétételével lépett-e hatályba.

Az adásvételi szerződést, mely 2024. február 27-ig érvényes, 19.900.000 amerikai dollárra kötötték áfa nélkül.

Korábban a szerződés közzétételét szorgalmazta Zuzana Čaputová államfő, Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter és az ellenzék is. Kolíková figyelmeztetett: a szerződés nyilvánosságra hozása a hatálybalépés feltétele.

Az egészségügy-minisztérium kedden arról tájékoztatott, hogy az orosz fél 600 adag oltóanyagot visz el Szlovákiából, hogy saját kezűleg ellenőrizze azt. Szerda reggel elszállították a vakcinákat. Az ellenőrzés egy hónapot vesz igénybe. Ezt követően hoz a tárca végleges döntést azzal kapcsolatban, hogy alkalmazni fogják-e a Szputnyikot Szlovákiában.

Szlovákia összesen kétmillió Szputnyik V védőoltást rendelt. Az orosz vakcina beszerzése feszültséget gerjesztett a koalíción belül, amely a kormány átalakításához vezetett.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?