Közélet

Čaputová szerint a Szputnyikról szóló szerződést nyilvánossá kéne tenni

Pozsony | Közzé kellene tenni a Szputnyik V vakcina megvásárlásáról szóló szerződést – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök csütörtökön, miután áttanulmányozta a szerződést és azt a levelet, amelyben Oroszország visszakérte az oltóanyagot. Az államfő hozzátette, a vakcina visszakérésének oka nem az volt, hogy az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal egy nem hitelesített laboratóriumban tesztelte az oltóanyagot.
TASR

2021. április 15. 10:55

Zuzana Čaputová
- TASR-felvétel

„A nyilvánosságot úgy tájékoztatták, hogy az orosz fél azért nyújtott be ilyen kérvényt, mert az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal olyan laboratóriumban tesztelte a Szputnyik V vakcinát, amelynek nincs OMCL tanúsítványa. Mindkét dokumentumot megvizsgáltam, és kijelentem, hogy ez az állítás nem igaz. Más az oka annak, hogy visszakérik a vakcinákat” – jelentette ki az államfő.

Čaputová közölte, a szerződés közzététele jobban rávilágítana az ügy részleteire. Hozzátette, számít arra, hogy amíg az illetékes minisztérium nem dönt erről, nem fogják többé hamis információk terjesztésével terhelni a lakosságot arról, hogy ki sértette meg az oltóanyag szállításáról szóló szerződést.

„Örömmel vettem azt a hírt, hogy az egészségügyi miniszter átvette a Szputnyik V vakcinával kapcsolatos ügyek intézését, és nagyra értékelem, hogy a szerződéssel kapcsolatos kérdések megoldása, az oltás engedélyezésének folyamata és az ezzel kapcsolatos kommunikáció a megfelelő módon halad a továbbiakban” – szögezte le Čaputová.

Az államfő jogosnak és korrektnek tartja a kormánynak azt a törekvését, hogy újabb vakcinát tegyen elérhetővé a lakosság számára. „Ezt azonban a továbbiakban nem szabad a biztonságosságért és a hatásosságért felelős illetékes intézmények erőfeszítéseivel szemben menve tenni” – hangsúlyozta. Hozzátette, kérte, tegyék hozzáférhetővé a Szlovákia általi szerződésszegésekről szóló jelentéseket, amelyek befolyásolhatják jó hírnevünket, vagy az oltóanyag visszaszolgáltatására kötelezhetnek.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter múlt heti moszkvai tárgyalása után arról tájékoztatott, hogy Oroszország felmondta a Szlovákiával kötött szerződést és kéri vissza a 200 ezer adag vakcinát. Szerinte az oroszok rendkívüli módon megkárosítva érzik magukat, mert az ŠÚKL hivatalosan nem akkreditált laboratóriumban végeztette a bevizsgálást, és az eredmények az egész világon rontották az orosz oltóanyag megítélését.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
eu

Eurobarométer: jobban bízunk az Európai Unióban, mint a saját kormányunkban

Ján Mikas

Jövő héttől rózsaszínbe borul egész Szlovákia

koronavírus-vakcina

Jövő héttől újra megkezdik a pedagógusok oltását

oltás

Oltás után meghalt egy 47 éves nő

koronavírus

Koronavírus – Tovább csökkent a kórházban kezelt betegek száma, kicsivel öt százalék felett a PCR-tesztek pozitivitási aránya

fegyverkereskedelem

7 személyt tartóztatott le a NAKA, fegyverekkel kereskedtek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.