Nyílt nap a környezetvédelmi minisztériumban

<p>A&nbsp;környezetvédelmi tárca idén is megrendezi a&nbsp;már hagyományos nyílt napot. Május 13-án, szombaton, 10 órától a&nbsp;&nbsp;Ľudovít&nbsp;Štúr téren gazdag program várja a kicsiket és nagyokat. &nbsp;Kipróbálhatják, milyen is a miniszteri bársonyszék, a bátrak akár pitonnal, teknőssel vagy az egzotikus szakállasagámával is fotózkodhatnak, kötélpályán tesztelhetik mászótudásukat és elektromos autóval is tehetnek egy kört. A&nbsp;legkisebbeket ismert mesefigurák és bűvész szórakoztatja majd.</p>

A minisztérium előtti téren a Bősi Központi Mentőszolgálat felszerelését és a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat speciális markológépét lehet megnézni, amelyet a folyómedrek tisztítására vetnek be.

Bemutatkozik a tárca irányítása alá tartozó több szervezet is. A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség alkalmazottai bemutatják, hogyan készül egy jó madáretető és hova kell kihelyezni, hogy a madarak hasznát vegyék. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet meteorológusai pedig elárulják, hogyan is készül az időjárás-előrejelzés.

A Dionýz Štúr Állami Földtani Intézet geológusainak köszönhetően mikroszkópon keresztül vizsgálhatnak ásványokat, illetve mamutfogat és barlangi medve koponyát is tanulmányozhatnak az érdeklődők. Nem hiányoznak majd a különböző versenyek, kézműves műhelyek sem. Kreatív foglalkozásokon megtanítják, mi minden készíthető hulladékból. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?