Nyílt levél: szeptember 15-e maradjon munkaszüneti nap!

Pozsony |

<p>Nyílt levelet jutatott el egy polgári kezdeményezés a miniszterelnökhöz és az államfőhöz annak érdekében, hogy továbbra is munkaszüneti nap maradjon szeptember 15-e, azaz a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe.</p>

„Az ünnepet nem kell eltörölni, ez gazdasági okokból biztosan nem szükséges” – közölte a kezdeményezés szerdai sajtóértekezletén Martin Dilong aktivista. Emlékeztetett: szeptember 15-e idén szombatra, jövőre pedig vasárnapra esik. „Éppen ezért helytelen gazdasági takarékossággal érvelni” – tette hozzá.

A nyílt levél egyben petíció is, támogató aláírásokat gyűjtenek. A kezdeményezők a napokban találkozót kérnek Ivan Gašparovič köztársasági elnöktől.

Mária Guregová, az akció egyik kezdeményezője hangsúlyozza, minden országnak, nemzetnek megvan a maga patrónusa, és Szlovákiában sokan tekintenek Szűz Máriára mint reményre és támaszra.

Beatrice Hudáková kormányszóvivő figyelmeztet, egyelőre csak egy, a munkáltatói oldal által felvetett ötletről van szó a gazdaság erősítése érdekében, s nem törölnék az ünnepet, csak vasárnap ünnepelhetnék a hívők, ha az adott évben éppen hétköznapra esik.

Robert Fico kormányfő szerdán jelezte, kész tárgyalni arról, hogy az ünnepet – szeptember elsejével, az alkotmány napjával együtt – csak egy ötéves átmeneti időszakra tegyék munkanappá. (TASR, SITA, ú)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?