Nyaralás biztosítva

Pozsony. Az egységes európai egészségbiztosítási kártya szinte egész Európában érvényes, s ingyenesen lehet hozzájutni. Postán is igényelhetjük.

Az egységes európai egészségbiztosítási kártya (EHIC – European Health Insurance Card) 2006. január 1-jén vette át a korábbi formanyomtatványok helyét, azóta több százezren váltották ki. A kártya kiállítására 30 nap áll az egészségbiztosítók rendelkezésére, a kiállítása tavaly májustól ingyenes, vagyis a korábbi 100 koronás illetéket sem kell érte kifizetni.

Az igazolványt érdemes kiváltaniuk mindazoknak, akik valamelyik uniós tagállamba készülnek, hiszen e nélkül az esetleges egészségügyi ellátás teljes költségét maguknak kell fedezniük. A kártya azonban itthon nem érvényes, a hazai egészségügyi szolgáltatóknál továbbra is a biztosítók által kiállított kártyát kell felmutatni. „Sokan amiatt akarták kiváltani, mivel olyan téves tájékoztatást kaptak, hogy a hazai egészségügyi ellátáshoz is szükséges – mondta lapunknak Petra Balážová, az Általános Egészségbiztosító (VšZP) szóvivője. – A hazai biztosítási kártyákban nem történt változás, és természetesen továbbra is érvényesek.“ Az EHIC-kártya érvényes az Európai Unió valamennyi tagállamában – 2007 januárjától tehát Romániában és Bulgáriában is – és az Európai Gazdasági Közösség államaiban – Izlandon, Norvégiában és Lichtensteinben – valamint Svájcban. Ügyeljünk azonban arra, hogy az egyik legkedveltebb nyári célországban, Horvátországban – mivel az nem uniós tagállam – nem érvényes az EHIC.

A kártyát főleg a turistaszezon előtt igénylik az emberek, és mivel a kiállítása akár 30 napot is igénybe vehet, jobb mielőbb kitölteni a szükséges űrlapot. Ezt meg lehet tenni a biztosítók kirendeltségeiben is, de el lehet juttatni e-mailben vagy postán is a biztosítóhoz. A kész kártyáért sem kell személyesen elmenni a biztosító kirendeltségébe, kérhető, hogy postázzák. Nem küldhetik azonban más címre, csak ami a nyilvántartásukban szerepel, vagyis ha az ügyfél időközben lakhelyet változtatott, és új címéről még nem tájékoztatta biztosítóját, akkor számára ez az út nem járható.

Ha hirtelen kell külföldre utaznunk, és már nincs idő megvárni a kártya kiállítását, kérhetjük a helyettesítő űrlap kiállítását, melyet helyben, megvárásra kiállítanak. Az egészségbiztosítási kártya előnye az eddigi nyomtatványokkal szemben, hogy 5 évig érvényes. Csak külföldön lehet használni, itthon továbbra is a régi egészségbiztosítási igazolványt kell magunkkal vinnünk, ha orvoshoz megyünk.

Európai Egészségbiztosítási Kártya

csak a rövid ideig tartó külföldi utakra szolgál, a hosszabb ideig külföldön tartózkodók, diákok, munkavállalók egészségbiztosítására nem alkalmas

a biztosító 30 napon belül állítja ki

a kiállítása ingyenes

az igazolvány 5 évig érvényes

Hogyan kell kérvényezni az igazolványt?

saját egészségbiztosítónk kirendeltségeiben kérvényezhetjük

az űrlap letölthető az egészségbiztosító honlapjáról is

kérésre a biztosító postázza a kész igazolványt

az igazolvány átvételével megbízható más személy is, az ő személyes adatait azonban fel kell tüntetni a kérvényen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?