Nőtt a diákigazolványt igénylők száma

Komárom. A pozsonyi és komáromi székhelyű Agora információs irodák a Szövetség a Közös Célokért (SZKC) területi irodáival közösen tájékoztató előadássorozatot indítottak középiskolások részére.

Komárom. A pozsonyi és komáromi székhelyű Agora információs irodák a Szövetség a Közös Célokért (SZKC) területi irodáival közösen tájékoztató előadássorozatot indítottak középiskolások részére. Sorra látogatják a magyar nyelven oktató középiskolákat, és információkkal szolgálnak egyrészt az Agora irodák tevékenységéről, másrészt a magyarigazolvány, illetve a diákigazolvány nyújtotta kedvezményekről. Szabó Helga, az Agora komáromi vezetője és Petheő Attila, az SZKC komáromi irodájának munkatársa az elmúlt napokban a Komáromi járás középiskoláiba látogatott, év végéig pedig az Érsekújvári és Galántai járásban tart előadásokat. Szabó Helga elsősorban a Magyarországon való egyetemi továbbtanulási lehetőségekről tájékoztatta a harmadikos-negyedikes diákokat. Évente 20 szlovákiai magyar diák tanulhat ösztöndíjasként Magyarországon, az érdeklődők az Agora irodákban már februárban tájékoztatást kaphatnak arról, hogy az adott tanévben mely egyetemek mely szakára írt ki pályázatot az ösztöndíjtanács, és a pályázatokat is hozzájuk kell benyújtani. Ahhoz azonban, hogy valaki pályázhasson, magyarigazolvánnyal is rendelkeznie kell. Petheő Attila elmondta, a diákigazolvánnyal rendelkezők Magyarországon több mint 700 helyen vásárolhatnak 5-től 50 százalékig terjedő kedvezménnyel: főleg könyv- és hanglemezboltokban, sportruházati szaküzletekben, irodatechnikai és műszaki boltokban, illetve vendéglátóhelyeken. Az elfogadóhelyek többsége Budapesten és a nagyobb városokban található, de dél-komáromi vállalkozókkal is tárgyalásnak az árkedvezmények bevezetéséről. Petheő tájékoztatott továbbá az utazási kedvezményekről, a múzeumokban, könyvtárakban igénybe vehető kedvezményekről is. Tapasztalataik szerint a diákok még elég tájékozatlanok mind az Agora tevékenységét, mind a diákigazolvány nyújtotta lehetőségeket illetően. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a Komáromi járás mintegy tízezer alap- és középiskolás diákja közül alig több mint kétszáznak van diákigazolványa. „Nem várhatjuk, hogy ezek a fiatalok betévedjenek irodáinkba, nekünk kell elvinni hozzájuk az információt” – állítja egyöntetűen Szabó Helga és Petheő Attila. Az elmúlt héten egyébként – talán az előadássorozatnak is köszönhetően – megnőtt a diákigazolványt igénylők száma a járásban. Míg januártól október közepéig összesen 206 ilyen jellegű kérvényt iktatott a komáromi SZKC iroda, addig az elmúlt héten további harminckettőt. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?