Nőtagozattal gazdagodott a Szövetség

n
Pozsony |

Megalakult a Szövetség párt női tagozata, mely fő célja a nők közéleti szerepvállalásának elősegítése, illetve a nőket és családokat érintő témák felkarolása. A párt mellett működő tagozat csütörtöki kongresszusán megválasztották a szervezet elnökét, alalelnökeit, valamint az elnökség további tagjait.

Az alakuló ülésre március 17-én, a párt pozsonyi székházában került sor. Forró Krisztián, a párt elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Bauer Edit egykori európai parlamenti képviselő mondta el, miért tartja fontosnak a nőtagozat létrejöttét.  Bíró Rozália (RMDSZ), az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnöke szintén üdvözölte a kezdeményezést. A felszólalókhoz online csatlakozott Bocskor Andrea (Fidesz) európai parlamenti képviselő.

A közgyűlésen megválasztották a tagozat vezetőségét és jóváhagyták annak működési szabályzatát. Az elnöki pozíciót Gergely Papp Adrianna tölti be, Bauer Ildikó és Sárközy Irén alelnökként segítik a szervezet munkáját. Tisztújításra a tervek szerint egy év múlva kerül sor. A Nőtagozat a párthoz hasonlóan platformokból tevődik össze – a három elődpárt (MKP, Híd, Összefogás) 5:3:2 arányban delegál elnökségi tagot, az elnöki poszt azonban nincs platformhoz kötve.

Célkitűzések

A tagozat célja a politikában és döntéshozatalban tevékenykedő nők arányának növelése, illetve támogatni szeretnék a nők és családok érdekeinek érvényesítését az őket érintő problémák megoldásában. „Mindannyian egyetértettünk azokban a sarkalatos témákban, amelyek a nők boldogulását és sikerességét jellemzik. Sikerült megegyeznünk, hiszen a Nőtagozatnak az is a célja, hogy segítse azokat a nőket, akik a közéletben vagy a politikában szeretnének szerepet vállalni” – mondta Gergely Papp Adrianna arra utalva, hogy a közgyűlésen kisebb nézeteltérések is felmerültek, az egyeztetések végére viszont „sikerült ezeket összhangba hozni”. A tagozat logója azonban úgy tűnik, egyelőre nyitott kérdés marad, a tervek szerint a következő hetekben születhet végleges döntés.

Szolidaritás

Az elnök hangsúlyozta, abban mindannyian egyetértettek, ha több nő vehetne részt a közéletben és a politikában, sokkal több békés megoldásra kerülne sor. „Mondjuk ezt azon szomorú helyzet kapcsán, hogy a szomszédban háború dúl. Mindannyian szolidaritást vállalunk, és szeretnénk segítséget nyújtani a hazájukat elhagyni kényszerülő anyáknak, gyerekeknek és családoknak” – folytatta, majd hozzátette, a külhoni magyar női szervezetekkel összefogva célirányosan igyekeznek segíteni. Sárközy Irén alelnök kiemelte, elsősorban olyan területeken tevékenykednek majd, ahol magas a nők aránya. A szociális témák mellett fontosnak tartja az egészségügyet, valamint az oktatással kapcsolatosa kérdéseket. Hozzátette, kisebbségi pártként az anyanyelvhasználat kibővítése is a célkitűzéseik között szerepel. Bauer Ildikó alelnök úgy véli, már rengeteg adott téma van, amelyekkel foglalkozni kell. Példaként említette a női segélyvonalak kétnyelvűsítését, valamint az otthonszüléshez, illetve nyílt örökbefogadáshoz hasonló témák megvitatásának kezdeményezését. Gergely Papp Adrianna megjegyezte, az elnökség összeállítása során szempont volt a régiók képviseletének biztosítása, s ezáltal a helyspecifikus kérdések sem maradnak megválaszolatlanul.

Együttműködés

Egy kis településre nagy fellendülést tudnak hozni a nők

– véli a tagozat vezetője, aki arra biztatta a nőket, vállaljanak szerepet az ősszel esedékes önkormányzati választás során. Lapunk érdeklődésére, milyen szervezetekkel terveznek együttműködni Sárközy Irén elárulta, az Európai Néppárt Nőszervezetéhez szeretnének csatlakozni, s ezáltal az európai politikában is aktív szerepet vállalni. Hozzátette a magyar nőszervezettekel és a hazai pártok mellett működő, nők érdekeit képviselő csoportokkal egyaránt felveszik a kapcsolatot, valamint megszólítják Zuzana Čaputová államfőt is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?