Nőnek a pedagógusbérek

Pozsony |

<p>A parlament tegnap jóváhagyta a pedagógusbérek emelését, januártól a tanárok nagy részének bére 2%-kal nő, a bértáblától függően azonban a növekedés 5,7%-os is lehet.</p>

A bértábla-rendszerben is változások lesznek, a 10-es és a 11-es, valamint a 11-es és 12-es sáv közti különbség 12% lesz. Némileg javul a kezdő pedagógusok és a szakasszisztensek fizetése, továbbá a szociálisan hátrányos helyzetű diákokat integráló alapiskolai osztályokban oktatók külön hozzájárulást kapnak.
Eugen Jurzyca oktatásügyi miniszter szerint számszerűsítve 9 és 60 euró között lesz a béremelés. A9-es bérkategóriában, amelybe a legtöbb kezdő pedagógus tartozik, 499-ről 508,50 euróra nő a bér, a legmagasabb kategóriában 639-ről 697-re.
Jozef Lužák, a pedagógusszakszervezet alelnöke szerint sokan csak 2%-os béremelést kapnak. Ráadásul az emelés nem is az állami költségvetés terhére történik, hanem az ún. rekondicionáló üdülések megszüntetésének köszönhetően - a béremelés fejében ezt ugyanis eltörölték. Ezt kifogásolta Ján Mikolaj volt oktatásügyi miniszter is (SNS), továbbá azt, hogy a tanárok kreditpontjainak elismeréséről ezentúl az igazgató dönt. Mikolaj szerint így az igazgató szubjektív döntésén múlik, mit ismer el melyik tanárnak. Jurzyca szerint viszont a szubjektivitást kivédi, hogy kötelező nyilvánosságrahozniadöntést.
Martin Poliačik SaS-képviselő elérte, hogy a magániskolákban ne legyen kötelező az állami tanintézményekre érvényes bértábla, mert így nehezebb a külföldi oktatók, lektorok szerződtetése. A béremelés ellenére a pedagógusszakszervezet sztrájkkészültségben marad. Mint alelnökük, Jozef Lužák fogalmazott, csak minimális béremelést értek el. (sán, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?