<p>Az eddiginél is nagyobb érdeklődés várható Szlovákiában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt "Szülőföldön magyarul" ösztöndíj-pályázatok iránt - derült ki a pályázatok lebonyolító szervezetének feladatát ellátó Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) prognózisából.</p>
Nő az érdeklődés a "Szülőföldön magyarul" pályázatok iránt
Az SZMPSZ prognózisa szerint a március 15-én kezdődött pályázati időszakban a tavalyinál több igénylésre lehet számítani, a szlovákiai magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatását célzó program keretén belül.
2011-ben összesen 47817 oktatási-nevelési, illetve hallgatói támogatásra nyújtottak be pályázatot. A támogatások közül csaknem 8 ezret óvodába járó gyermek után, több mint 30 ezret általános iskolás tanuló után, csaknem 9 ezret pedig középiskolai tanulmányokat folytató diákok után igényeltek. Hallgatói támogatást 191-en kértek. Az SZMPSZ az idén a tavalyinál több pályázat beadására számít.
"A nevelési-oktatási támogatás a taneszköz támogatással együtt körülbelül 75 eurót tesz ki. Ez az összeg bizony nem ritkán, sokat számít a szülőknek" - mondta el az MTI-nek Hanesz Angelika, az SZMPSZ pályázati koordinátora. Rámutatott: a támogatás sokszor olyan közösségi rendezvények, osztálykirándulások megvalósításában is segít, amelyek egyébként nem jöhettek volna létre.
Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a nehéz szociális és gazdasági helyzetben levő régiókból érkezett a legnagyobb arányú igénylés. Azokban a járásokban, ahol a legnagyobb a munkanélküliség, szinte mindenütt 90% fölött volt a pályázatok beadóinak a magyar iskolásokhoz viszonyított aránya.
Hanesz Angelika szerint a statisztikai adatok a szlovákiai magyarság folyamatos létszámcsökkenéséről tanúskodnak. Bár az ösztöndíjprogram egymagában nem oldhatja meg ezt a problémát, mindenképpen ösztönzi magyar szülőket arra, hogy magyar tannyelvű intézményt válasszanak a gyermekeik számára.
2011-től a támogatások összegét közvetlenül a szülők kapják kézhez. Ez a változtatás a bevezetésekor vegyes fogadtatásra talált, mivel több pedagógus annak a félelmének adott hangot, hogy a támogatások összegét a szülők esetenként más, az oktatással nem összefüggő célokra költik majd el.
Pék László, az SZMPSZ elnöke szerint a jelenlegi rendszer ugyan inkább a gyermekeiket magyar iskolába írató szülők ilyen irányú "kitartását" motiválja, de a tavalyi félelmek nem igazolódtak be. "Úgy érzem, hogy a támogatások az új rendszer mellett sem más irányban lettek hasznosítva, mint eddig" - mondta az MTI-nek Pék.
Változást jelent a pályázati rendszerben, hogy egyedi elbírálásban részesülhetnek a támogatás megítélésekor a nappali tagozatos, középfokú oktatásban részt vevő tanulók, akik 1993 szeptember 1. előtt születtek. Pék szerint erre azért volt szükség, mivel Szlovákiában a középiskolát 9 osztályos általános iskolai oktatás előzi meg, ez pedig egy évvel több, mint a többi határon túli területen.
Tavaly óta a támogatást a magyar nevelési nyelvű óvodákba járó gyerekek szülei is igényelhetik. "Az utolsó évfolyamba járó óvodások esetében akkor jár a támogatás, ha a gyerekeket magyar iskolába íratták be" - magyarázta Pék László. Hozzátette: változást jelent az is, hogy nem lesz jogosult a támogatás megítélésére az a tanuló, akinek a 2011/12-es tanév első félévében több mint 50 óra igazolatlan hiányzása van.
A Szülőföldön magyarul program keretén belül megítélhető támogatásokra Szlovákiában a magyar nevelési nyelvű óvodákba járó gyerekek, valamint a magyar tannyelvű általános és középiskolai képzésben részt vevő tanulók jogosultak, továbbá azok a diákok, akik részben vagy teljesen magyar nyelven folytatják tanulmányaikat egy Szlovákiában működő felsőoktatási intézményben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.