Kassa. Belga üzletemberek térképezik fel a befektetési lehetőségeket Kelet-Szlovákiában. A US Steel gazdasági fejlesztési központjának (EDC) jóvoltából eddig négy gépgyártással és fémfeldolgozással foglalkozó vállalatot látogattak meg.
Nézelődnek a belgák
A központ ügyvezető igazgatója, Juraj Augustin mérnök lapunknak elmondta, hogy a potenciális befektetők tavaly júniusban egy brüsszeli konferencián kapták meg az alapinformációkat, melyek birtokában úgy döntöttek, ellátogatnak hazánkba. „Kelet-Szlovákiában jó befeketési lehetőségek vannak, ám tudni kell eladni magunkat, hiszen a külföldiek számára ez ismeretlen terep. A körülmények nálunk nagyjából ugyanolyanok, mint Csehországban, Magyarországon vagy Lengyelországban, a jól képzett, szakavatott munkaerő azonban itt még mindig olcsóbb. Ez mérvadó lehet számukra” – állítja a központ igazgatója, hozzátéve, hogy az ijesztő mértékű munkanélküliségi arány is az ország keleti régiói mellett szól. A külföldi befektetők új munkahelyeket teremthetnek, modern technológiával szerelhetik fel az üresen álló vagy elavult szerelőcsarnokokat, és nem utolsó sorban a kassai US Steel életét is megkönynyítenék. A külföldi partnerekkel közösen alapított vállalatok ugyanis az amerikai acélóriás beszállítói lehetnének. Juraj Augustin, aki egyben a US Steel területfejlesztésért felelős menedzsere is, elmondta, hogy a belgákon kívül német és norvég üzletemberek is érdeklődnek náluk, számukra decemberben szerveztek szemináriumot Kassán, márciusban pedig újabb ismereteket szerezhetnek a szlovákiai viszonyokat illetően. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.