Netanjahu elfogadna egy demilitarizált palesztin államot

Jeruzsálem/Ramat-Gan |

<p>Első ízben mutatott hajlandóságot egy korlátozott jogkörű - hadsereggel nem rendelkező - palesztin állam elfogadására vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.</p>

A palesztin elnök első reagálásában máris bírálta, a békefolyamat megtorpedózásával vádolta Netanjahut.
    A jobboldali izraeli politikus a Tel-Aviv melletti Bar Ilan egyetemen mondott, nagy érdeklődéssel várt beszédében vázolta fel a közel-keleti béketeremtéssel kapcsolatos politikai szándékait.
    Netanjahu a béketárgyalások azonnali, feltételek nélküli újrakezdésére hívta fel a palesztinokat. Késznek mondta magát arra, hogy elfogadja a független palesztin állam létrejöttét az izraeli-palesztin konfliktus rendezése érdekében, de ehhez feltételeket szabott.
    Közölte: elfogadja a független palesztin államot, ha Izrael nemzetközi biztosítékot kap arra, hogy az előbbinek nem lesz hadserege, és a palesztinok elfogadják Izraelt a zsidó nép államaként. Kikötötte azt is, hogy a palesztin állam nem ellenőrizheti légterét, s nem köthet szövetséget sem Iránnal, sem az utóbbi által támogatott Hezbollah libanoni síita mozgalommal.
    Amennyiben Izrael megkapja az általa kért biztonsági garanciákat és a palesztin állam demilitarizálására vonatkozó biztosítékot, kész egy "igazi" békemegállapodás megkötésére annak érdekében, hogy mellette létrejöjjön a demilitarizált palesztin állam - hangsúlyozta.
    Netanjahu mindeddig vonakodott elfogadni, hogy a közel-keleti rendezés részeként megalakuljon a palesztin állam. Barack Obama amerikai elnök kormánya emiatt erőteljes nyomást gyakorolt az izraeli vezetőre.
    Az egyik legvitatottabb kérdést érintve Netanjahu kizárta annak lehetőségét, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek Izraelbe. Szavai szerint a palesztin menekültproblémát - az 1948-1949-es arab-izraeli háborúban Izraelből elűzött palesztinok és több millió leszármazottjuk sorsát - Izrael határain kívül kell rendezni. A palesztinok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a menekülteknek jogukban áll hazatérni eredeti lakóhelyükre.
    Az izraeli kormányfő elvetette azt is, hogy teljesen befagyasszák a zsidó telepek építését a megszállt területeken. Közölte továbbá, hogy a zsidó államnak védhető határokra van szüksége, Jeruzsálem pedig egységes marad. Izrael az 1967-es háborúban megszállta, majd bekebelezte az arabok lakta Kelet-Jeruzsálemet, amelyet a palesztinok remélt független államuk fővárosává szeretnének megtenni. 
    Netanjahu felszólította viszont az arab országok vezetőit, hogy találkozzanak vele, és segítsék elő a palesztin területek gazdasági fejlődését.
    Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivőjén keresztül bírálta, a békefolyamat megtorpedózásával vádolta Netanjahut annak tel-avivi beszéde miatt. Abbász különösen a palesztin menekültekről és Jeruzsálem jogállásáról tett kijelentések miatt bírálta Netanjahut.
    A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász mozgalom úgy reagált, elutasítja az izraeli miniszterelnök "rasszista és szélsőséges" ideológiáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?