Népszavazás: egyelőre nincs panasz

Pozsony |

<p>Egyelőre semmilyen panasz nem érkezett be a Központi Népszavazási Bizottsághoz &nbsp;a február 7-ei népszavazással kapcsolatban &ndash; közölte Eva Chmelová, a belügyi tárca választási és népszavazási osztályának vezetője.&nbsp;</p>

Ha továbbra sem történik rendkívüli esemény, akkor a bizottság legközelebb a népszavazás napján, február 7-én, reggel ül össze. Az eddigi információk szerint egyik település sem kérte a szavazóhelyiségek korábbi megnyitását, így voksolni 7 és 22 óra között lesz lehetőség, 4943 szavazóhelyiségben. A hivatalos eredményeket február 8-án, vasárnap fogják kihirdetni.  Február 7-én, a Szövetség a Családért kezdeményezésére népszavazást írt ki Andrej Kiska köztársasági elnök. A referendum három kérdésből fog állni: 1) Egyetért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kapcsolatát lehessen nevezni?2) Egyetért-e azzal, hogy a homoszexuális kapcsolatban élő párok ne fogadhassanak örökbe gyereket?3) Egyetért-e azzal, hogy a szülők beleszólhassanak gyermekük tanulmányaiba olyan érzékeny területeken mint az eutanázia, vagy a szexuális nevelés?
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?