Nem zárja ki az együttműködés lehetőségét a Híd, az MKP és Magyar Fórum sem

magyar-magyar párbeszéd
Pozsony |

Sem a Híd parlamenti párt, sem a parlamenten kívüli MKP, sem a Magyar Fórum nem zárja ki az együttműködés lehetőségét.

A legfrissebb Focus-felmérés szerint a Híd nem jutna be a parlamentbe, az MKP-nak évek óta nem sikerül, és a közvélemény-kutatás eredmánye szerint a következő választáskor sem fog. A Magyar Fórum még az alakuló közgyűlés előtt áll.

"Soha nem utasítottuk vissza más pártok kezdeményezését, ha együttműködési szándékkal kerestek meg bennünket. Ellentétben azokkal a pártokkal, amelyek közül az egyiknek az utóbbi években egyszer sem sikerült bekerülnie a parlamentbe, a másik pedig hangzatos ígéreteket tesz, a Most-Híd a kezdetek óta parlamenti párt, az utóbbi három évben pedig a kormánykoalíció tagja, és konkrét eredményeket mutathat fel az oktatás, a kultúra, a regionális fejlesztés, valamint a szociálpolitika terén” - mondta Debnár Klára, a Híd szóvivője. Figyelemmel kísérjük a hazai politikai történéseit, folytatjuk a munkát, bemutatjuk a szavazóknak az eddig elért eredményeinket, és hangsúlyozni fogunk Szlovákia euroatlanti orientációjának fontosságát" - tette hozzá a Híd, amely jelenleg az európai parlamenti választásra összpontosít.

Az MKP a többi párttal való együttműködés lehetőségéről is tárgyalni fog soron következő elnökségi ülésén – tájékoztatta a TASR-t Fiala Ilona, a párt szóvivője. Ebben a kérdésben még nem foglalt állást a párt, ugyanakkor tisztában van a politikai helyzettel. A párbeszédről és az együttműködésről egyelőre nem nyilatkozik. Az MKP ajánlatot kapott arra, hogy az OĽaNO-val tárgyaljon. 

 Magyar Fórum nem zárja ki az együttműködés lehetőségét sem az MKP-val, sem a Híddal. „Úgy látjuk, Híd esetében az együttműködés a Smerre és az SNS-re korlátozódik. Figyelemmel kísérjük a pár ismételt nyilatkozatait, amelyek arra utalnak, hogy készek együttműködni az említett pártokkal a választások után is” – mondta Simon Zsolt, a Magyar Fórum alapítója.

Szerinte van lehetőség a magyar pártok együttműködésére. „Ígéretesen alakul a kölcsönös kommunikáció regionális szinten” – jegyezte meg, de hozzátette, korai lenne még konkrét együttműködésről beszélni. Simon elismerte, hogy a Magyar Fórum számára a pártok csatlakozása az egyik lehetséges alternatíva, de úgy véli, azt egyelőre nem lehet megmondani, a választások előtt sor kerül-e az egyesülésre.

A Magyar Fórum a demokratikus jobboldallal való együttműködést részesíti előnyben. A párt május 18-án tartja alakuló közgyűlését, majd hivatalos tárgyalásokat kezd a demokratikus jobboldal képviselőivel. „Elsősorban olyan szervezetekkel szeretnénk együtt dolgozni, amelyek kizárják az együttműködés lehetőségét a Smer-SD-vel, az SNS-szel a ĽSNS-szel" – mondta Simon, hozzátéve, hogy a párt alternatívát szeretne kínálni a magyar szavazók számára. „Magyar szavazatokkal szeretnénk bejuttatni a magyarokat a parlamentbe, és változásokat elérni " - tette hozzá.

A 2010-es választások alkalmával az MKP-ak nem sikerült bekerülnie a parlamentbe, ami után Simon Zsolt, Bugár Béla és mások elhagyták a pártot és megalapították a Hidat. Az új párt bejutott a parlamentbe, és az SDKÚ-DS-szel, a KDH-val és a SaS-szel közösen dolgozott a Radičová-kormányban, amely később megbukott. A következő választások után ellenzékben volt a Híd, az MKP pedig kívül maradt a törvényhozáson.

A Híd 2016-ban került újra kormányra, amikor csatlakozott a Smer-SD-SNS-Sieť koalícióhoz. Ez után Simon elhagyta a pártot, és később megalapította a Magyar Fórumot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?