Nem veszik őket komolyan, de bíznak a sikerben

Kassa. A Polgárok Demokratikus Jogaiért (PDJ) nevű párt 9-11 százalékos támogatottságot jósol magának, annak ellenére, hogy a hivatalos felmérések egyáltalán nem mutatnak ki érdeklődést irántuk.

Kassa. A Polgárok Demokratikus Jogaiért (PDJ) nevű párt 9-11 százalékos támogatottságot jósol magának, annak ellenére, hogy a hivatalos felmérések egyáltalán nem mutatnak ki érdeklődést irántuk. A csődbe ment betéti társaságok áldozatainak kártalanítására alakult tömörülést a népnyelv csak BMG-pártként ismeri, ha ismeri, a vezetés szerint ugyanis sem a sajtó, sem a vezető pártok, sem pedig a központi választási bizottság nem hajlandó komolyan venni a tömörülést, sőt lépten-nyomon „körberöhögik” őket. A PDJ tegnapi sajtótájékoztatóján az is kiderült, miért. Az egy gépelt oldalon elférő pártprogram legfőbb célként a csendestársak kártalanítását említi, hangsúlyozottan nem az adófizetők pénzéből, hanem többek közt a vagyonjegyes privatizáció első és második fordulójából. Sem jobbra, sem pedig balra nem kívánnak „kanyarodni”, koalíciós partnereket mindeddig nem találtak. A céljuk elérésében őket akadályozó törvényeket módosítani szeretnék, parlamentbe jutásuk esetén pedig minden ezzel járó pénzt szétosztanának a károsultak között.

Vincent Jasaň, a párt országos alelnöke azzal gyanúsítja a BMG vezetését, hogy négy hónappal az irodák bezárása után is csillagászati összegeket osztanak szét az alkalmazottak között, akiknek havi fizetése gyakran eléri a százezer koronát. „Február óta 270 millió koronát fizettek ki a 87 alkalmazottnak, a cég vagyonát a Horizont részvénytársaságon keresztül külföldre mentik, a kormány pedig mindezt tétlenül szemléli” – állítja Jasaň, aki nem árulta el, honnan származnak az információi.

A PDJ-nek az sem tetszik, hogy a BMG Invest még mindig csupán előzetes csődeljárás alatt áll, a lízing-tevékenység tovább folyik, és több jogi személy tömegesen vásárol fel BMG szerződéseket, a névérték 10-20 százalékáért. A tömörülés vezetése nemrég tiltakozó levelet küldött a Legfelsőbb Bíróságnak, amiért az helyt adott Patrik Pachinger BMG-ügyvivő tiltakozásának, és megszakította a csődeljárást. A fizetett tévé- és sajtóhirdetéseket a közvélemény szándékos félreinformálásának tekintik, az áldozatok kisemmizésében való segítséggel vádolva a médiát. A pártnak jelenleg 980 tagja van, ám a vezetés szerint 350 ezer becsapott polgár, a családtagokkal együtt csaknem egymillió ember érdekeit képviselik. A PDJ egyébként szinte a teljes lakosságot károsultnak tekinti, a munkanélkülieket, az elhelyezkedni képtelen fiatalokat, a kisnyugdíjasokat és a nagycsaládosokat is képviselni szeretné a parlamentben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?