Nem tűnt el a koronavírus

covid
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium arra figyelmeztetett, továbbra is óvatosnak kell lennünk a koronavírus miatt, főként a veszélyeztetett csoportok esetében, de országos szintű óvintézkedésekkel továbbra sem számolnak.

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) adatai alapján a múlt héten enyhén csökkent a fertőzöttek száma: november 13. és 19. között 153, az azt megelőző héten pedig 176 fertőzöttet azonosítottak. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a nyilvános tesztelési pontok felszámolása és a kötelező karantén eltörlése miatt az esetszám önmagában nem elegendő a helyzet értékelésére. Főként a kórházban kezelt személyek számát kell figyelembe venni, ami szerencsére az előző 4 hétben ismét csökkenésnek indult. Jelenleg 221 beteget tartanak bent, közülük egy személy szorul lélegeztetőgépre.

Ennek ellenére az egészségügyi tárca óvatosságra int, hiszen láthatóan a fertőzés nem tűnt el, és az influenzajárványok idején várhatóan újra és újra fel fog bukkanni. Szlovákiában jelenleg az omikron mutáció egyik alvariánsa terjed, ami olyannyira legyengült mutációnak számít, hogy csak kevés eséllyel okoz súlyos lefolyást. A veszélyeztetett korcsoportok számára azonban okozhat komplikációkat, így a minisztérium mindenkit arra kér, hogy ha kórházakban, rendelőkben vagy idősotthonokban tartózkodnak, húzzanak maszkot és fokozottan figyeljenek az alapvető higiéniai előírások betartására.

A kórházak egyébként jelenleg saját maguk dönthetnek arról, milyen óvintézkedéseket vezetnek be, a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB) például ideglenesen felfüggesztették a beteglátogatást.

A koronavírus-fertőzés a teljesen egészséges emberekre is veszélyt jelenthet az influenzajárvány időszakában, hiszen az utóbbi fertőzés legyengítheti az immunrendszert, emiatt pedig a covid is súlyosabb lefolyást okozhat. Az egészségügyi minisztérium kiemelte: a leghatékonyabb védekezés továbbra is a védőoltás beadatása, amelynek költségeit az egészségbiztosítók teljesen megtérítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?