Nem szegik kedvünket a görögök

Pozsony |

<p>A Görögországba utazó turistáknak egyelőre nem kell attól tartaniuk, hogy a megszorító intézkedések elleni tüntetések megnehezítenék nyaralásukat. A görög szakszervezetek ugyanis megegyeztek, hogy az országos sztrájkok nem érintik majd az állam gazdaságának egyik tartópillérét, a turizmust.</p>

„A Szlovákiából induló turisták túlnyomó többsége a görög szigetekre jár, akik pedig a szárazföldön maradnak, rendszerint távol vannak Athéntól, a tüntetések központjától. Ebből a szempontból Görögország a válságos időkben is biztonságos célállomás lehet. A szigetekre közlekedő kompok szintén nem a fővárosból indulnak, tehát ezen a téren sem kell fennakadásokra számítani” – értékelte a helyzetet Stanislav Macko, a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének (SACKA) elnöke. A turisták egy része nemzetközi, főleg Olaszországból induló hajó- és kompjáratokkal érkezik Görögországba. Mivel ott nem sztrájkolnak, a közlekedés zökkenőmentes.

A SACKA szerint a görög helyzetnél nagyobb fejfájást okoz az all inclusive, tehát a teljes ellátást nyújtó szolgáltatások minősége. Egyre több ügyfél panaszkodik, hogy az ellátás az üdülés alatt nem felelt meg az elképzeléseiknek. „Először főleg a közkedvelt, jó minőségű szállodák szobái kelnek el all inclusive ellátással. Már itt is nehézségek merülnek fel, ugyanis az ügyfeleknek nem tudjuk elégszer elmagyarázni, hogy a szolgáltatások terén nagy különbségek vannak az egyes szállodák között. Európában nem létezik olyan egységes norma, amely pontosan meghatározná, mit kell tartalmaznia az all inclusive ellátásnak. Ezért, mielőtt befizetnek egy nyaralásra, kérdezzék meg, pontosan mit tartalmaz a teljes ellátást biztosító csomag” – figyelmeztet Macko.

Egy háromcsillagos szálloda all inclusive ellátása még megközelítőleg sem egyezik az ötcsillagos all inclusive ellátással. Macko ezért díjazza, hogy az SaS képviselői a reklámtörvény módosításán dolgoznak, amely arra kötelezné az utazási irodákat, hogy a nyaralások árát a fizetendő pluszdíjakkal együtt hozzák nyilvánosságra – a repülőjegyeknél például a biztonsági és a reptéri illetékkel együtt; az all inclusive csomagok esetében pedig az ellátás pontos részleteivel. Az ügyfelek így egyszerűbben összehasonlíthatnák az egyes utazási irodák kínálatát. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?