Nem Šimečka lesz a PS frakcióvezetője, a jelöltek nevét nem árulta el

Michal Šimečka

Nem Michal Šimečka lesz a Progresszív Szlovákia (PS) frakcióvezetője, azt nem árulta el, hogy ki esélyes a posztra, a képviselői frakció hoz döntést. Šimečka hozzátette, még nem tárgyaltak a többi ellenzéki párttal arról, hogy támogatnák-e megválasztását az ellenzéket illető parlamenti alelnöki posztra.

A PS frakciója még a parlamenti alakuló ülés előtt összeül. Šimečka elmondta, az emberi jogi bizottság elnöki posztját és néhány parlamenti ellenőrző bizottság elnöki posztját szeretné megszerezni a pártja. „Egy ilyen kormánykoalíció mellett ezeknek a bizottságoknak különösen fontos szerepe lesz” – jegyezte meg.

Leszögezte, főleg a kulcsfontosságú kérdésekben együttműködésre fognak törekedni a többi ellenzéki párttal, ilyen például a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megvédése, az ország külpolitikai irányultságának megőrzése, bár azt is hozzátette, a „bonyolult személyes kapcsolatok” miatt nem biztos, hogy egyszerű lesz az együttműködés, de mindent megtesznek.

Az SNS környezetvédelmi és kulturális miniszterjelöltjével kapcsolatban megjegyezte, nem elég, hogy tapasztalatlanok, ezt ráadásul gyűlöletkeltéssel és álhírek terjesztésével akarják helyettesíteni. Leszögezte, sem Rudolf Huliakot, sem Martina Šimkovičovát nem lenne szabad kinevezni e minisztériumok élére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?