Nem örülhettek a kézilabda-rajongók

Az Esztergomi KSE két mérkőzést is játszott a napokban. Előbb a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az alacsonyabb osztályú Kiskunhalassal mérkőzött meg, majd kedden a bajnokságból elmaradt Dunaferr elleni mérkőzését pótolta.
Sajnos egyik mérkőzésben sem akadt sok öröme az esztergomi kézilabda-rajongóknak.

Az Esztergomi KSE két mérkőzést is játszott a napokban. Előbb a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az alacsonyabb osztályú Kiskunhalassal mérkőzött meg, majd kedden a bajnokságból elmaradt Dunaferr elleni mérkőzését pótolta.

Sajnos egyik mérkőzésben sem akadt sok öröme az esztergomi kézilabda-rajongóknak. A hétvégi MK meccset idegenben játszották a lányok, és kellemetlen meglepetésre a félidőben 12-12-re állt a mérkőzés. Az első osztályú Esztergom nem tudott meglépni a lelkesen játszó hazaiaktól, és a vesszőfutás a második játékrészben is folytatódott. A Zsiga Gyula edzette kiskunhalasiak bátran és lelkesen játszottak, amelynek köszönhetően a döntetlen állást a meccs végig tartani tudták. Ez viszont nekik kedvezett, mivel a szabályok szerint egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, és az alacsonyabb osztályú csapatnak a döntetlen is elegendő a sikerhez. Sovány vigasz, hogy a Kiskunhalas az előző fordulóban a szintén első osztályú, a királyvárosiaknál magasabban jegyzett Hódmezővásárhelyt búcsúztatta. A kupafiaskó után még nehezebb mérkőzés várt a lányokra a Bajnokok Ligájában menetelő, bajnokesélyes Dunaferr ellen. A Dunaferr hétvégi, Trier ellenei BL játéka nem adott sok optimizmust a hazaiak esélyét illetően, és a két csapat közötti tudáskülönbség, már az első félidőben megmutatkozott. A Dunaferr magabiztos tízgólos előnyre tett szert, amit a második félidőben tovább növelt, így a végén 32-18-ra diadalmaskodott. A két mérkőzésen csak Veszelit lehet kiemelni a csapatból, aki 6, illetve 7 góljával bizonyult az esztergomiak legeredményesebbjének.

A hétvégi, 19. fordulóban az Esztergomi KSE Hódmezővásárhelyen vendégeskedik (Szombat, 18h). A lányoknak nagy szükségük lenne a bravúrra, azaz legalább az egyik pont megszerzésére.

Visszatekintő:

Magyar Kupa

Kiskunhalas NKSE–Esztergomi KSE 26–26 (12–12)

Kiskunhalas, 600 néző. V: Kisfalvi, Péli; KISKUNHALAS: Vörös – Matetits 2, Zámbó 3, Gönczöl 7 (4), Szűcs 1, Schmidt 2, Paulik V. 1. Cs: Paulik E. (kapus), Ruskó 4, Kurgyis 6 (3). Edző: Zsiga Gyula; ESZTERGOM: Körmöczi – Vincze 3, Wolf 4, Simon 4, Mezőségi 2, Lánczos 2, Sipos 3. Cs: Németh (kapus), Veszeli 6 (5), Povázsay 2. Edző: Laurencz László

Továbbjutó: Kiskunhalas NKSE

A KÉZILABDA NB I.

18. forduló

Esztergom–Dunaferr 18–32 (8–18)

Esztergom, 400 néző. V: Bujdosó, Tomecskó, ESZTERGOM: Körmöczi – Lánczos 1, Mezőségi 2, Takács 2, Wolf 1, Sipos 1, Vincze. Cs: Németh A. (kapus), Simon, Keczkó 1, Somogyi 1, Povázsay 2, VESZELI 7 (4). Edző: Laurencz László DUNAFERR: Pálinger – Lovász 1, Radulovics 7, Pigniczki 2, Bohus 1, Ferling 4 (1), Nagy I. 7. Cs: Cracana (kapus), Oblisz, Pálffy 3, Kindl 2, Gáspár 1, Kulcsár 2 (1), Bulath 2. Edző: Kiss Szilárd

Az állás

1. Dunaferr 18 16 – 2 551–407 32

2. Győr 18 16 – 2 538–436 32

3. FTC 18 15 – 3 553–422 30

4. Vác 18 11 1 6 486–457 23

5. Vasas 19 10 – 9 468–496 20

6. DVSC 18 8 1 9 467–489 17

7. Cornexi 18 8 – 10 522–516 16

8. Hypo (osztrák) 19 7 1 11 523–528 15

9. Hódmezőv. 18 4 5 9 412–480 13

10. Esztergom 18 4 – 14 442–528 8

11. K.Spartacus 18 2 2 14 411–493 6

12. Békéscsaba 18 2 2 14 426–547 6

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?