Nem marasztalták

Pozsony. Az Országos Tanács elnöksége egyhangúlag tudomásul vette Soóky Gál László, a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsa ideiglenes mandátummal felruházott elnökének lemondását. Bár az elnök nem ismertette indokait, az elnökség a rendelkezésére álló tények alapján nem kívánta marasztalni őt.

Pozsony. Az Országos Tanács elnöksége egyhangúlag tudomásul vette Soóky Gál László, a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsa ideiglenes mandátummal felruházott elnökének lemondását. Bár az elnök nem ismertette indokait, az elnökség a rendelkezésére álló tények alapján nem kívánta marasztalni őt. Soóky Gál elnöksége idején az aktív érdekvédelmi tevékenység mellett – az Európai Parlament országjelentésének kritikája és módosítása, a felvidéki magyar színészek hátrányos megkülönböztetésének bírálata, a nemzetközi közélet figyelmének felhívása a Beneši Dekrétumokra – háttérbe szorult az Országos Tanács szervezése és a tagsággal való kapcsolattartás, áll az ügyvivő testület által kiadott közleményben.

Az újonnan kinevezett ügyvivő testület fontosnak tartja a megkezdett kisebbségi és érdekvédelmi munka folytatását és kiemelt fontossággal kívánja kezelni a Beneši Dekrétumok hatálytalanításának kérdését. Az Országos Tanács elnöksége figyelemmel kíséri a Világszövetség nagycsaládos programját, amelynek tapasztalatait saját tevékenységének alakításában is felhasználja, hasonló programot indítva a párkányi közgyűlésen folytatott tárgyalásoknak megfelelően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?