Nem lesz alkotmányos a nyugdíjkorhatár

nyugdíj
Pozsony |

Valószínűleg nem kerül alkotmányba a nyugdíjkorhatár. Robert Fico tegnap már arról beszélt, hogy a 64 éves plafont nem alkotmánytörvényben, hanem egyszerű törvényben fogadtatná el a Smer.

 

Robert Fico a plafon bevezetésénél a nyugdíjkorhatár folyamatos emelésével érvel. Idén 62 éves és 138 napos korukban kérhetik nyugdíjazásukat a polgárok, jövőre viszont már 62 éves és 202 napos koruk után. Ezért az alaptörvénybe iktatná a 64 éves plafont. Ebben a kérdésben azonban a koalíció sem egységes. Debnár Klára, a Híd szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a párt nem támogatja a korhatárplafon alkotmányba való iktatását. Fico javaslatát pénzügyminisztere sem fogadta kitörő örömmel. Peter Kažimír szerint ilyen korlátot csak reformokkal együtt lehet bevezetni, s számolni kell azzal is, hogy e miatt jelentősen csökkennének a nyugdíjak.

A Smer elnöke tegnap az ellenzéket hibáztatta.

„Felszólítom az ellenzéket, hogy fejezze be a kicsinyes játékaikat és támogassa a nyugdíjplafon alaptörvénybe foglalását” – mondta Fico.

Közben több ellenzéki párt feltételekkel ugyan, de kész lenne támogatni az alkotmánytörvényt. Fico hozzátette azt is, ha nem tudnak megállapodni a nyugdíjplafont illetően, akkor a Smer hagyományos törvényjavaslatként terjeszti be a tervezetet a plénumba. Jóváhagyásához egyszerű többség is elegendő. „Ugyanakkor ezt a törvényt a jövőben bármikor eltörölhetik” – mondta Fico.

A nyugdíjkorhatár korlátozása azért is kérdéses, mert Peter Višváder, a Szociális Biztosító igazgatójának tájékoztatása alapján évről évre nő a dolgozó nyugdíjasok száma. „Az utóbbi két évben számuk 33,3 ezerrel emelkedett” – mondta az igazgató. Júliustól a dolgozó nyugdíjasok száma tovább emelkedhet, mert adókedvezményt igényelhetnek, ha havi keresetük nem haladja meg a 200 eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?