Nem jegyezték be Kotleba logóját

ĽSNS
Pozsony |

Elutasította a Szlovák Ipari Szabványhivatal a szélsőséges ĽSNS logója különböző színváltozatainak bejegyzését. Egyelőre tehát nem lesz védjegy Kotlebáék jellegzetes zöld-fehér egyenlő szárú kettős keresztje. A szélsőséges párt egyik logóját már korábban bejegyezték.

A logóváltozatok bejegyzésének elutasítását a hivatal illetékes osztályának vezetője, Zdena Hajnalová számolt be. Elmondása szerint a párt 2016 decemberében hat védjegykérvényt nyújtott be. Ebből négy a párt logóját tartalmazza különböző színkombinációkban (fekete, fehér, és a már rég ismert zöld), kettő pedig csak szóbeli megjelölést használ, a ĽS Naše Slovensko, és a Kotleba – Ľudová strana Naše Slovensko megnevezést. Kotlebáék a logóhasználat körét kifejezetten szélesre vették: ha a hivatal bejegyezte volna a színváltozatokat, a logót csak a párt használhatta volna például hőlégballonokon, egyenruhákon, alkoholos italok címkéjén, sőt, toalettpapíron is.

A hivatal azonban a párt logóját tartalmazó, kombinált védjegyeket decemberben elutasította, a két szóbelit még augusztusban pedig bejegyezte. Hajnalová szerint kettős keresztes logók elutasításának oka az volt, hogy a megjelölések nem álltak összhangban a közrendről szóló törvénnyel. Kérdésünkre, pontosan mit tartott a hivatal jogsértőnek a logókkal kapcsolatban, azt mondta: az eljárás egyelőre még zajlik, a döntés nem jogerős, így részleteket nem árulhat el, míg Kotlebáék ki nem merítik az összes törvényes fellebbezési lehetőségüket.

Azt azért sejteni lehet, miért utasította el a logókat a szabványhivatal: a szélsőséges párt egyértelműen a Hlinka-gárda jellegzetes, egyenlő vízszintes szárú kettős keresztjét koppintotta le. Peter Kováč jogász, aki korábban megtámadta a védjegyekről szóló beadványokat, és blogjában alaposan körüljárta a történetet, azt írta, a Hlinka-gárda keresztje olyan fasiszta jelképnek számít, mellyel meg lehet sérteni a közrendet és a jó erkölcsöket, így erre hivatkozva a el lehet utasítani a védjegy bejegyzését. Kotlebáék az elutasítás ellenére továbbra is korlátozás nélkül használhatják a különböző színváltozatú logókat, jelenleg csak annyi történt, hogy nem kapták meg hozzá a kizárólagos jogokat, melyeket a védjegyekről szóló törvény garantál. Kotlebáék a Hlinka-gárda jelére emlékeztető kettős keresztes logójának zöld-fehér, vagy akár fekete-fehér színkombinációkban tehát mások is használhatják, míg a szélsőséges párt meg nem szerzi hozzájuk a védjegyoltalmat.

A pártnak egyébként egy logóváltozatra még 2014-ben sikerült védjegyoltalmat szereznie – egy szürke alapon fehér egyenlő szárú kettős keresztre, az ĽSNS nevével. Ezt a változatot minimum 2022-ig kizárólagosan használhatják, ha nem veszik el tőlük. Erre pedig jó esélyük van, Hajnalová ugyanis még májusban úgy nyilatkozott, nem zárják ki, hogy a hivatal beavatkozási eljárást indít. Kérdésünkre, hol tart most ez a folyamat, Hajnalová azt mondta, még nem indult el, ez csak akkor történhet meg, ha jogerősen lezárul a többi logóváltozattal kapcsolatos elutasítási folyamat. Ezután a szabványhivatal ex offo is cselekedhet, de a védjegyet gyakorlatilag bárki megtámadhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?