Nem ért egyet az országos teszteléssel a Szlovákiai Városok Uniója

országos tesztelés

Nem ért egyet az országos teszteléssel a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) – nyilatkozta Richard Rybníček, az unió elnöke a központi válságstáb szerdai ülése előtt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a szervezet tiszteletben tartja a járványügyi szakemberek véleményét és támogatni fogja a döntésüket.

„Fontos, hogy a kormány megállapodjon az epidemiológusokkal, próbáljanak egységes álláspontra helyezkedni, és elmondani, mi az, ami fontos az országnak. A városok pedig azt fogják tenni, amit a szakemberek mondanak" – jelentette ki, de hozzátette, a tesztelés során a városok nem tudnak úgy részt venni a munkában, mint korábban. „Meg kell mondanom, hogy a lakosságnak elege van, és ha nem lesznek határozott irányelvek, a szervezők nem számíthatnak a támogatásunkra" - mondta.

Rybníček közölte, a központi válságstáb ülésén azt akarja megtudni, van-e elegendő teszt és orvosi felszerelés. „Már most mondom, hogy a polgármesterek nem hajlandók semmit beszerezni, nem fognak senkit finanszírozni" - hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?