DEMECS PÉTERPozsony. Börtön helyett inkább kezelésre kellene küldeni a rendőrség által letartóztatott drogfüggőket – állítják a kábítószer-függőségekkel foglalkozó szakértők. Azzal érvelnek, hogy Szlovákiában nem emelkedik a drogfüggők száma, a drogtartásért elítélt személyeké viszont igen.
Nem emelkedik a drogosok száma
DEMECS PÉTER
Pozsony. Börtön helyett inkább kezelésre kellene küldeni a rendőrség által letartóztatott drogfüggőket – állítják a kábítószer-függőségekkel foglalkozó szakértők. Azzal érvelnek, hogy Szlovákiában nem emelkedik a drogfüggők száma, a drogtartásért elítélt személyeké viszont igen. Ľubomír Okruhlica, a pozsonyi drogelvonó központ igazgatója és az egészségügyi minisztérium drogfüggőséggel foglalkozó osztályának vezetője elmondta: évek óta próbálják elérni, hogy enyhítsék a kábítószerekkel összefüggő bűnözésért járó büntetéseket, ám eddig nem voltak sikeresek. Meggyőződése, hogy jobb lenne, ha az illetékesek a szabadságvesztés helyett más alternatív büntetést találnának.
„Külföldön bevált gyakorlat, hogy akinél kábítószert találnak, azt kezelésre küldik, s arra az időre leállítják a bűnvádi eljárást. Ha nem függő az illető, akkor úgynevezett drogbíróság elé kerül, ahol viszont nem szabadságvesztés, hanem alternatív büntetés vár rá” – magyarázta Okruhlica. Ez a büntetés lehet közhasznú munka, kezelés vagy pénzbírság.
Szlovákiában az elmúlt években érdemben nem ugrott meg a drogfüggők száma, büntetésekből viszont több volt – derül ki az Európai Unió kábítószerügyi központjának (EMCDDA) éves jelentéséből. Tavaly éves szinten hat százalékkal több személyt ítéltek el kábítószerekkel összefüggő bűncselekményekért – köztük sok olyan fiatal volt, akiknek egyetlen vétkük az volt, hogy egy szál marihuánás cigarettát találtak náluk az egyenruhások. Míg 2010-ben 1891 elítélt volt, addig tavaly már 2012.
A politikai mozgalmak közül az ellenzéki SaS támogatná a leginkább az alternatív büntetések bevezetését. A kormánypárti Smer viszont nem annyira lelkes. Richard Raši, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint ilyen változás elfogadása előtt komoly szakmai vitát kell folytatni, mely során felmérnék az intézkedés pozitív és negatív hozadékát. Két héttel ezelőtt, az ezen a téren konzervatívnak tartott Amerikai Egyesült Államok (USA) két tagállamban, Coloradóban és Washingtonban engedélyezték, hogy az emberek kisebb mennyiségű „füvet”, konkrétan 28 gramm marihuánát tarthassanak maguknál saját használatra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.