Pozsony. Véget ért a Héja fedőnevet viselő közúti ellenőrzési akció, melybe egy hét alatt 7623 rendőr kapcsolódott be. Vladimír Palko kezdeményezésére Szlovákia-szerte ellenőrizték a járművezetőket; elsősorban a drága terepjárókra és limuzinokra összpontosítottak.
Nehéz idők várnak a sofőrökre
Az akció idején csaknem százzal kevesebb baleset történt, mint egyébként. A belügyminisztérium szigorítja a büntetéseket a közutakon elkövetett szabálysértésekért, valamint nagyobb jogkörökkel ruházza fel a rendőröket. Ahhoz, hogy elvegyenek egy jogosítványt, ezentúl elég lesz községben 30-cal, községen kívül pedig 40-nel túllépni a megengedett sebességet. Az is elbúcsúzhat a jogosítványától, aki nem áll meg a stoptáblánál, esetleg piroson hajt át vasúti átjáróban, vagy tiltott helyen próbál előzni. Az országos ellenőrző akcióval a rendőrség és a belügyminisztérium egyformán elégedett. A „Héja” így minden bizonnyal rövidesen viszszatér az ország útjaira. (dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.