Nagy tűzzel és hévvel

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója Kisvárdán sem tagadta meg önmagát. Zsűrorként már az előadások alatt hevesen gesztikulál, véleménye mindig az arcára van írva.

A szakmai megbeszéléseken igen keményen, néha szinte már sértően nyilatkozik egy-egy előadásról, de mindenki tudja, hogy mindez csak a szakma érdekében történik. A fesztivál utolsó napján talált időt arra, hogy röviden értékelje a fesztivált.

A közelmúltban két versenyt is végigasszisztált. Nemrég ért véget a Társulat a Magyar Televízióban, Kisvárdán is több mint harminc előadást nézett végig, sőt az eddigi zsűritagoktól eltérően a szakmai megbeszéléseken is ott volt, s mindegyik előadásról elmondta a véleményét. Ennyire mazochista?

Nem önsanyargatás ez, hanem kíváncsiság. Nagyon jó itt lenni. Bár sokszor elmondtuk, hogy mennyire fárasztó ennyi előadást végignézni nyolc napon át, de legalább átfogó képet kaptam arról, hol tartanak a határon túli színházak, s mivel nagyon sokfajta színházról van szó, az ember ezen előadások által valahol a saját munkáját is lemérheti.

A Társulat című műsorban volt egy váratlan jelenet az egyik szerepdöntőn, ahol az előadást rendező Szikora János a többiek véleményét felülírta. Nem beszélték meg előre, hogy a vétójoggal rendelkező Szikora kit látna szívesen az előadásban? Sokan meglepődtek, hogy bár Ön is másképp szavazott, teljes mellbedobással kiállt kollégája mellett.

Ez a műsor az összes tehetségkutató műsortól abban különbözött, hogy megpróbált színházi helyzetet felmutatni. S ebben bizony ez így van. Mindenkinek megvan a maga véleménye, de a rendező, akire leginkább tartozik az, hogyan nézzen ki az általa rendezett előadás, azt mondja, hogy nem.

Mégis mindenkit meglepett ez a végkifejlet.

Minket is.

S látta már az előadást?

Nem. De én biztosan más előadást csináltam volna, ez teljesen természetes. Ettől szép a színház. Ezért nézzük meg századszor is a Rómeó és Júliát is, hisz minden rendező másképp csinálja meg.

Közel negyven előadást nézett végig. Milyen élményeket visz magával, mennyiben játszanak másképp ezek a társulatok, mint az országhatárokon belül?

Nagyon nem szeretem ezt a gettósítást, itt ugyanolyan emberekkel találkoztam, akik színházat csináltak nagy tűzzel és hévvel, mint itthon. Személyiségektől, a társulat adott kondíciójától függ, hogy milyen előadás jön létre. Nagyon szerettem azt a pár előadásban látott másfajta megközelítési módot, amit a más kultúrában való lét tett hozzá ezekhez az előadásokhoz, miközben ugyanaz a nyelv. Ezt nagyon fontosnak tartom.

A határok lassan elmosódnak, s az itt megmutatkozó együttesek többsége már az EU és a schengeni övezet tagja. Van még létjogosultsága a kisvárdai fesztiválnak?

Persze, hisz ugyanazt a nyelvet beszéljük, és nagyon jó lenne, ha ezek a társulatok hatnának egymásra. Nagyon jó, hogy van egy közös kapcsolódási pont, mégis egy másik kultúra is erősen hat ránk, s ezek megtermékenyíthetik egymást.

Mely előadásokat viszi haza élményként?

Nagyon szerettem az Yvonne-t, a Nő a múltbólt, A bort, valamint a szabadkai Urbi et orbi előadást, de emellett embereket, színészi arcokat viszek magammal.

Volt olyan előadás, amelyben Ön is szívesen játszott volna?

Az Urbi et orbiban szívesen játszottam volna.

Látott Kisvárdán sok előadást, új emberekkel ismerkedett meg. A Nemzeti Színház főigazgatójaként tudja majd az itt látottakat kamatoztatni?

A Nemzeti Színház díjaként 13 színésznek (Rácz József, Ferenczi Attila – Beregszász; G. Erdélyi Hermina, Béres Márta – Szabadka; Berekméri Kata – Marosvásárhely; Antal D. Csaba, Barabás Árpád, Bálint Éva – Gyergyószentmiklós; Kicsid Gizella, Váta Lóránd, Pálffy Tibor, Mátray László – Sepsiszentgyörgy; Elor Emina – Újvidék) felajánlom egy közös munka lehetőségét a jövő évad végén. A terveim szerint az együttműködésből egy közös előadás készül, s ezt szeretném az összes határon túli színházban bemutatni.

Július elsejétől Ön tölti be a Nemzeti Színház főigazgatói posztját. Mennyiben lesz más ez a színház, mint Jordán Tamás idejében volt, s milyen tervekkel lát munkához?

Nagyon remélem, hogy más lesz, de ez nem minőség, hanem személyiség kérdése. Schwajda idejében is más volt, Tamás idejében is, és az enyémben is más lesz. Egy nyitott, sokfelé odafigyelő, sokféle gondolkodású embert tömörítő, nagyon lélegző és nagyon expresszív színházat szeretnék csinálni. Ez attól fog nemzetivé válni, hogy olyanfajta közös gondolkozást mutat, esetleg mindenféle különbözőség miatt, amire ma nagy szükség van.

Gondolom, hogy új eléképzelésekhez új csapat kell.

Igen, a társulat egy része kicserélődik, de nagyon sok meghívott ember is lesz, akikkel szeretnék együttdolgozni. S szeretném, ha neves külföldi társulatok is bemutatkozhatnának a Nemzetiben. Októberben jön Kolozsvárról az Andrei Serban rendezte Ványa bácsi, decemberben a Comédie Francaise, s mivel ezek a külföldi előadások elég sok előkészületet kívánnak, csak reménykedhetem benne, hogy ennek a nyitásnak az eredményei egy-két év múlva láthatók lesznek majd.

Nagyon átpolitizált a Nemzeti ügye Magyarországon. Mi történik akkor, ha egy esetleges kormányváltás után távoznia kellene?

Én öt évre tervezek, de tíz év múlva is ebben a szakmában fogok dolgozni, míg a politikusokról nem biztos, hogy ez elmondható. Ez a kérdés ezért nem érdekel engem.