Nagy port kavart Lučanský halálhíre

Milan Lučanský
Pozsony |

A korrupcióval gyanúsított Milan Lučanský korábbi rendőrfőkapitány a börtönben elkövetett öngyilkossági kísérletét követően meghalt a kórházban. Az ügyben, amely jelentős politikai hullámokat vert, több vizsgálat is indult. 

Lučanskýt, aki az ellene folytatott büntetőeljárás miatt az eperjesi börtönben tartottak vizsgálati fogságban, a keddi eset előtt 16:30-kor ellenőrizték utoljára a börtönőrök. 16:39-kor, amikor a vacsoráját adták volna be neki a cellába, a személyzet észrevette, hogy nem veszi át az ételt. Ekkor derült ki, hogy felakasztotta magát. A börtönőrök megkezdték az újraélesztését, 20 perccel később pedig a mentő is a helyszínre érkezett. Lučanskýt kórházba szállították, az intenzív osztályon ápolták. Az első sajtóhírek még arról szóltak, hogy az agyhalál állapotába került. Ezt szerdán Maroš Žilinka főügyész, aki még kedden este a helyszínre érkezett, cáfolta és azt mondta, Lučanský kómában van. Szerda délután az ellenzéki Hlas politikusa és korábbi belügyminiszter, Denisa Saková a közösségi oldalán azt közölte, az egykori rendőrfőnök meghalt, ezt később a férfi családja is megerősítette.

Az ügy miatt a tisztségéből távozó Milan Ivan, az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) vezérigazgatója arról beszélt, az előzetes vizsgálat és a kamerafelvételek alapján kizárható az idegenkezűség, a börtönőrök pedig nem hibáztak. Lučanský az eset történtekor egyedül volt. Norbert Kundrák, az eperjesi börtön igazgatója egyelőre a helyén marad. A volt rendőrfőnök lelkiállapotát többször vizsgálta pszichológus, utoljára éppen az eset előtt pár órával került erre sor. A pszichológiai vizsgálat nem Lučanský kérésére valósult meg, hanem a volt rendőrfőnök két héttel ezelőtt történt sérülései kapcsán felmerülő aggályok miatt. A kivizsgálás nem fedte fel, hogy az egykori rendőrfőnöknek öngyilkos hajlamai lettek volna.

Vizsgálatok

Žilinka arról is beszélt, hogy az egykori rendőrfőkapitány öngyilkosságának ügyében büntetőeljárás indult. Ennek keretében megvizsgálják, hogy nem szegték-e meg az előírásokat a börtönőrök. Vizsgálni fogják azt is, milyen körülmények között keletkeztek Lučanský sérülései, azok milyen jellegűek, illetve, hogy esetlegesen nincs-e köze másik személynek az egykori rendőrfőnök megsérüléséhez. „Ha bárki jogsértést vagy kötelességmulasztást követett el, nem kerüli el a felelősségre vonást, függetlenül a pozíciójától” – szögezte le Žilinka. A vizsgálatot a belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának nyomozója fogja végezni, az eperjesi kerületi ügyész felügyelete mellett. Žilinka a Főügyészség bűnügyi osztályának ügyészét is megbízta azzal, hogy felügyelje a vizsgálatot.

Kapcsolódó cikkünk

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter az üggyel kapcsolatban elmondta, létrehoz egy független vizsgáló bizottságot. Ennek tagjai közé várja az ellenzék képviselőit, az államfő jelöltjét, az ombudsmant, a Szlovák Ügyvédi Kamara, valamint az európai szervezetek képviselőit is. Ennek a bizottságnak ugyancsak az lesz a feladata, hogy kivizsgálja, Lučanský öngyilkosságával összefüggésben nem történt-e mulasztás a börtönőrök részéről. „Meggyőződésem, hogy a vizsgálat eredménye az lesz, hogy a ZVJS nem hibázott” – jelentette ki a miniszter, aki teljes mértékben megbízik az intézményben. Mária Patakyová ombudsman már jelezte, elfogadja a felkérést. Kolíková megerősítette, megfordult a fejében, hogy levonja a személyi konzekvenciát. „Sajnos nem mindig tudunk megakadályozni egy öngyilkosságot, hiába az összes intézkedés” – fűzte hozzá. Sajnálja a történteket, és elismerte, hogy politikai ügyről van szó.

Politikai hullámok

Az esetet Zuzana Čaputová köztársasági elnök Lučanský emberi tragédiájának nevezte akkor, amikor a férfit még az intenzív osztályon ápolták. Egyben óva intett attól, hogy az esetet egyesek politikai nyomásgyakorlásra használják fel annak érdekében, hogy lezárják azon ügyek vizsgálatát, amelyekben az egykori rendőrfőnök érintett lehetett. Arra figyelmeztetett, nem a politikusok dolga, hogy valaki bűnösségét vagy éppen ártatlanságát megállapítsák. Igor Matovič miniszterelnök (OĽaNO) ugyancsak emberi tragédiának tartja azt, ami Lučanskýval történt. A közösségi oldalán Lučanský kórházban ápolásának idején azt is írta, az öngyilkossági kísérlet főleg annak a maffiának az érdekeit szolgálja, amelynek tagjai attól tartottak, hogy Lučanský vallani fog ellenük. Roman Mikulec belügyminiszter bízik benne, hogy az ügyet alaposan kivizsgálják. Veronika Remišová (Za ľudí) kormányfőhelyettes azt hangsúlyozta, Lučanský nem a kormány akarata miatt volt fogságban, hanem az ügyét vizsgáló bűnüldöző szervek döntöttek erről. Az SaS kormánypárt szerint érthető, hogy az eset kérdéseket vet fel. „Ugyanis rendkívül fontos tanúként biztosan van mit mondania a Smer kormányzásáról” – tette hozzá a párt akkor, amikor Lučanskýt az intenzív osztályon ápolták. Boris Kollár, a szintén koalíciós Sme rodina elnöke arról beszélt, nem zárja ki, hogy amennyiben a vizsgálat valamilyen hibát feltár, le kell vonni a következményeket, de szerinte erről még korai beszélni.

Az ellenzék az eset kapcsán rendkívül élesen bírálta a kormányt. Robert Fico, a Smer vezetője, aki most a Dominikai Köztársaságban nyaral, egy videót tett közzé, amelyben azt állítja, az előző kormány letartóztatott tisztviselői politikai foglyok. Szerinte mindezt Matovič akarta így, aki visszaél a hatalmával. Arról beszélt, szerinte nem is lemondania kellene a jelenlegi miniszterelnöknek, hanem „ki kell őt zavarni a kormányhivatalból”. Fico továbbá egy összeesküvés-elméletről beszélt, miszerint az amerikai milliárdos, Soros György áll Kolíková mögött. A kérdéses ügyekben eljáró bírókra pedig szerinte politikai nyomást gyakorolnak. A volt rendőrkapitány vizsgálati fogságba helyezéséről döntő Ján Hrubala bíró ezt egyértelműen visszautasította. Robert Kaliňák, a Smer egykori belügyminisztere pedig sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, úgy gondolja, Lučanský jogait megsértették.

A Peter Pellegrini vezette ellenzéki Hlas lemondásra szólította fel Kolíkovát. A párt parlamenti képviselője, egykori belügyminiszter, Denisa Saková az ügyben a parlament védelmi bizottságának összehívását kezdeményezi.

(mr, czg)

Érdekes

Segélyhívó telefonszámok

Amennyiben ön is tanácstalannak érzi magát, nem tudja, mitévő legyen, az alábbi telefonszámokon elérhető krízisközpontokhoz fordulhat segítségért. A krízisközpont telefonszáma 0800 500 333, a gyermekeknek szóló krízisközpont száma pedig 0907 401 749. Magyarországi, így magyar nyelvű telefonos segélyszolgálat a +36 66 441 300 és a +36 62 436 570, valamint a +36 88 422 205 telefonszámon érhető el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?