Nagy József a lápok fontosságáról

Pozsony |

<p>A természeti kincsek és a nemzetközi jelentőségű kelet-szlovákiai lápok fontosságát hangsúlyozza a környezetvédelmi tárca a mai dokumentumfilm bemutatóval a lápok világnapján.</p>

A kezdeményezés, ami keretén belül készült a domumnetumfilm, lehetővé tette a megfelelő körülmények biztosítását a védett madárvédelmi területen Senné és a Bodrogköz között.

A projekt lehetővé tette a figyelő tornyokkal ellátott tanösvény  kiépitését az erre barangolók  számára. Megjavították a gátat, amely megőrizte a vizet, és az ott élő madárfajokra kedvező hatással volt. „Meggyőződésem, hogy az ilyen projekteknek köszönhetően vonzóbbá tehetjük természeti kincseket a  védelmi övezetetben, és ezáltal segíthetjük a minőségibb környezetvédelemet“ - mondta Nagy József környezetvédelmi miniszter.

Senné és a Bodrogköz madárvédelmi területei fontos fészekrakó bázisok, és a vonuló madárfajok számára jelentős állomáshelyek. A nagy kócsag (Egretta alba) és a vörös gém (Ardea purpurea) legnagyobb, és a kanalasgém (Platalea leucorodia) egyetlen fészekrakó helye.

A Senné és a Bodrogköz madárvédelmi projekt a Szlovák Ornitológiai Társaság/BirdLife Szlovákia, a nagymihályi Zempléni Múzeum, az ostroviki vadászegyesület, valamint Senné, Iňačovce, Blatná Polianka és Hažín községekkel együtt jött létre. A projekt részét képezi a Senné és a Bodrogköz – madárparadicsom cimű dokumentumfilm forgatása is.


Ramsari egyezmény

Negyven éve, 1971. febr. 2. án írták alá Iránban, a Ramsar helységben a vizes élőhelyekrõl szóló nemzetközi szerződést. Az egyezmény célja a nemzetközi jelentőségű vizes területek védelme, elsősorban a vízimadarak élőhelyének szempontjából. A szerződés 1975-ben lépett hatályba, időközben egyre több ország fogadta el. Napjainkig mintegy 115 állam csatlakozott, közel 1900, védterületnek nyilvánított vizes élőhellyel, amelyek összterülete közel 187 millió hektár. Sok vizes élőhely két, vagy több ország területén található, megőrzésük, védelmük nemzetközi összefogás, hasonló jogrend nélkül elképzelhetetlen. Szlovákiában 14 védterület ún. Ramsari terület található.

Bővebb információt a ramsari egyezményről a www.ramsar.org weboldalon, a szlovákiai vizes élőhelyekről a www.sopr.sk oldalon.

A projektről Ďurica Katalin, a minisztérium sajtóosztályának munkatársa tájékoztatta az Új Szó Online-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?