Naď aláírta a kormányközi megállapodást Ukrajnával a MiG-ek átadásáról

Jaroslav Naď

Jaroslav Naď megbízott védelmi miniszter aláírta a MiG–29-es vadászrepülőgépek és a Kub légvédelmi rendszer egy részének átadásáról szóló kormányközi megállapodást Ukrajnával – tájékoztatott Martina Kakaščíková, a védelmi minisztérium szóvivője.

 A szóvivő hozzátette, Szlovákia 13 darab MiG–29-es vadászrepülőgépet és két Kub légvédelmi rendszert adományoz Ukrajnának, valamint a berendezésekhez tartozó vezérlőrendszert, pótalkatrészeket és rakétákat. „Szlovákia ma egyértelműen deklarálta, hogy a történelem jó oldalán áll. A legnagyobb érték az emberi élet, és hiszem, hogy a szlovák technológiának köszönhetően a lehető legtöbb emberéletet meg tudják majd védeni” – mondta Naď.

Kakaščíková tájékoztatása szerint a katonai felszerelések adományozásáról szóló, a szlovák kormány és az ukrán miniszteri kabinet között született megállapodás megfelel Szlovákia külpolitikai érdekeinek. „A dokumentum összhangban van a szlovák jogrenddel, a nemzetközi jog általános elveivel, valamint Szlovákia más nemzetközi dokumentumokban foglalt kötelezettségeivel” – jelentette ki a szóvivő.

A Mig–29-es vadászgépek és a Kub légvédelmi rendszer egy részének Ukrajnának adományozását pénteken hagyta jóvá az megbízott kormány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?