MVK-felmérés: Híd: 1, MKP: 0

Pozsony |

<div>Alacsony részvételnél hat párt venné sikerrel az EP-választásokat &ndash; az MVK május eleji felmérése szerint a Smer a 13-ból hat helyet szerezne. Két magyar képviselő helyett a jövőben csak egy lenne Brüsszelben, az MKP pedig a szlovák után a uniós parlamentből is kiesne.</div><div>&nbsp;</div>

Alacsony érdeklődés, sok be nem jutó kis párt, gyengébb magyar képviselet – tömören ez az MVK közvélemény-kutatásának eredménye. Az ügynökség május elején arról kérdezte az embereket, hogyan szavaznának, ha akkor lennének az európai parlamenti választások. A megkérdezettek 21 százaléka menne el biztosan voksolni, 36 százalékuk pedig még gondolkodik rajta. Ennél öt és tíz évvel ezelőtt is alacsonyabb volt a részvételi arány, igaz – ahogy a közvélemény-kutatók hangsúlyozni szokták – pont a részvétel az, amit a felmérések a legpontatlanabbul mérnek. A kutatás szerint némiképp csökkent a Smer népszerűsége, ám még így is közel 40 százalékos. Ficóéknak jelenleg öt EP-képviselőjük van, ez hatra nőne – köszönhetően elsősorban a töredékszavazatoknak, a melyeket az 5 százalékos küszöböt el nem érő pártokra adott szavazatok alapján osztják szét. Ebbe a kategóriába tartozik jelenleg az MVK szerint az MKP is. A pártnak most két EP-képviselője van, a mérés szerint viszont május elején csak 4,5%-ot érne el a Csáky Pál vezette lista. Ha a választások is hasonló eredménnyel végződnének, az MKP a pozsonyi után a brüsszeli parlamentből is kiszorulna. A Híd 7,9 százalékos eredménnyel egy mandátumhoz jutna – ez sem jelenti viszont automatikusan azt, hogy lenne szlovákiai magyar képviselő az EP-ben, ha ugyanis pl. a listán harmadik František Šebej felkarikázza magát az első helyre, Szlovákia uniós csatlakozása óta először fordulna elő, hogy nem lenne hazai magyar képviselő Brüsszelben. Mandátumhoz jutna még a Nova–KDS–OKS koalíció, és egy képviselőt küldhetne Brüsszelbe az SDKÚ is.Hacsak az SaS listáján ötödik helyen induló Petőcz Kálmánnak nem sikerül feljebb ugrania – az MVK szerint azonban a liberálisok sem ugranák meg az 5%-os bejutási küszöböt. Az alacsony részvétel miatt ugyanakkor sokkal szélesebb a statisztikai hibahatár, egy-egy párt sikere elsősorban azon fog múlni, mennyire képes törzsválasztóit elvinni az urnákhoz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?