Múltidéző diákvetélkedő

Párkány. Múlt héten pénteken a párkányi gimnáziumban rendezték meg a hazai magyar tannyelvű gimnáziumok és szakközépiskolák országos történelmi vetélkedőjét, Múltidéző címmel. Az öt elődöntőből végül is a tizenhat legjobb csapat jutott az országos döntőbe.

Párkány. Múlt héten pénteken a párkányi gimnáziumban rendezték meg a hazai magyar tannyelvű gimnáziumok és szakközépiskolák országos történelmi vetélkedőjét, Múltidéző címmel. Az öt elődöntőből végül is a tizenhat legjobb csapat jutott az országos döntőbe. A diákoknak Balassi Bálint életéről és koráról kellett számot adniuk, ismertetve a kor leglényegesebb hazai és közép-európai eseményeit, szellemi áramlatait, bemutatva Erdély, a Magyar Királyság, Bécs és a hódoltság adott helyzetét, kapcsolatait, hadi- és külpolitikáját is. Végh László, a Bibliotheca Hungarica igazgatója által vezetett zsűri végül is a komáromi Selye János Gimnázium csapatát tartotta a legfelkészültebbnek, ők kapták a első díjat. A szakközépiskolák közül a Rimaszombati Kereskedelmi Magánakadémia csoportja végzett az első helyen. Díjazták a kimagasló egyéni teljesítményt nyújtókat is, ebben a kategóriában a dunaszerdahelyi Hodossy Marianna és a somorjai Öllős Zsófia bizonyult a legjobbnak. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?