Mózes maradna a politikában

Mózes Szabolcs

Mózes Szabolcs, az MKÖ választási párt vezetője az adatok közel 80 százalékos feldogozottságakor elmondta, abból a szempontból csalódásnak értékeli a 4,2 százalék körüli eredményüket, hogy nem lesz magyar párt a parlamentben. 

"De ez az eredmény is világosan megmutatta, hogy az emberek elutasítják a megosztottságot és az együttműködés, az összefogás mellett törtek lándzsát" - mondta.

Arról, hogy az MKÖ listáján induló három párt közösen folytatja-e a munkát, Mózes úgy nyilatkozott, szerinte az egységnek van értelme. "Hogy ez pontosan hogyan fog kinézni, a következő napokban, hetekben dől el" - nyilatkozta. A 3 százalék feletti eredményért járó pártfinanszírozásról elmondta, a politikai szubjektumok közti szerződés értelmében osztják azt el.

Az MKÖ elnöke a személyes politikai jövőjéről, vagyis arról, hogy marad-e a politikai formáció élén úgy nyilatkozott, a saját szerepét nem szeretné megítélni. "A következő napokban leülünk és beszélgetünk erről" - mondta, de hozzátette, a mostani eredmény is azt mutatja, hogy milyen irányba kell továbbhaladni.  "A megújulás és a generációváltás felé kell menni a szlovákiai magyar politikában. És ebből nem akarom magam kivonni" - nyilatkozta Mózes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?