Mondatfa, mondatház, mondatég

„Akárhova nézek, mindent én írtam. A szobám sarkában a padló szegélyléceinek a találkozása is egy mondat. Kipillantok az ablakon, és mondatfákat, mondatházakat, mondateget látok. ĺrtam néhány felhőt is az égre, nem sokat. Mert most már a tavaszt írom. A tél túl hosszúra sikerült, terjengős, majd húznom kell belőle.”

Eddig jutottam az olvasásban, mert felütöttem a százhuszonhetedik oldalon az előcsarnokban hatvanhat koronáért vásárolt könyvet. Csaplár Vilmos: Én. Úgy van a címlapra nyomva, mintha tintával írta volna. Tíz esztendeje, kilencvenhatban. Szóval, a Röpülő grófot, az egyik rövidprózáját olvastam így, pillanatok alatt a kötetében. Nem akartam ugyanis olyan együgyű ábrázattal ülni, mint a srác a kisterem végében, magam elé meredve, vagy fészkelődni, mint a mögöttem vihogó lányok. Inkább olvastam, és magamban örültem, hogy ezek az emberek egyáltalán járnak író-olvasó találkozókra. Azután megjött Rózsika néni is. Leült. És akkor belépett az író. „Jó estét kívánok!” — mondta, és körülnézett. Az egyik ablak résnyire nyitva volt. Friss levegő áradt a helyiségben. Csaplár Vilmos mögött H. Nagy Péter vándorirodalmár, kritikus, szerkesztő ballagott. Ő faggatta a mestert.

Először a forgatókönyvekről. Sok ilyet írt Komárom aznap esti vendége. A kutya éji dala, A Szent Lőrinc folyó lazacai, vagy az idei filmszemlén megosztott operatőri díjat nyert Vadászat angolokra című filmekhez. Na és természetesen az Ámor és Psychéhez. Bódy Gábor filmjéről hosszan mesélt. Weöres Sándorról is, meg a kétrészes mozifilm és a háromrészes tévésorozat születéséről. Arról, hogy Bódy ügynök volt, meg arról, hogy a tévében tíz évig nem mehetett az Ámor és Psyché. Amikor meg már mehetett, augusztus huszadikán akarták vetíteni. Olyankor pedig mindenki nyaral. Csaplár Vilmos ezért elintézte, hogy karácsony és újév között vetítsék. Éreztem, hogy szereti ezt a filmet.

Azután a műveiről beszélt. Megtudtuk valamennyien, akik a Danubius multifunkcionális központ kistermében ültünk, hogy a Pénzt, de sokat!, a Kurva vagyok és a Zsidó vagyok Magyarországon című műveinek valós alanyok a szereplői. Ők közölték történeteiket az írónak. A Kurva vagyok főszereplőjének huszonegy éves fia például ebből a könyvből szerzett tudomást édesanyja nehéz életéről.

H. Nagy hirtelen a közönség soraiban termett. A legelső sor legszélén ülő hölgy — véletlenül Papp Éva rendezvényszervező, a társrendező Selye János Kollégium munkatársa — kezébe nyomta a Gyermekkor földi körülmények között című kötetet, és kérte, üsse fel bárhol. Megtörtént. H. Nagy pedig felolvasta a kiválasztott részt. Nevettünk a furcsa szövegen. És megtudtuk, hogy Csaplár Vilmos szeret úgy írni, hogy nem tudja, mi lesz a következő mondata. ĺgy születetett a Vágy a rókavérre és a Momi lába is. Persze, hosszan magyarázta a folyamatot, amíg ilyen szövegek születnek, ám úgy belemerültem a hallgatásába, hogy elfelejtettem jegyzetelni. „Nem is egy író vagyok, hanem több” — jelentette ki váratlanul a mester. Lehet benne valami, mert a következőkben úgynevezett kisprózái felől érdeklődött H. Nagy Péter. Kiderült, úgy születtek, hogy Csaplár Vilmos apró cetliket vitt mindenhová, és ott, a helyszínen készített feljegyzéseket. H. Nagy újabb trükkel most a mestert kérte meg, hogy olvasson valamit. Nagy örömünkre több kis művét elolvasta. Olykor H. Nagy felé fordult, és megkérdezte: „Ezt tényleg én írtam?”

A politikáról is szó esett. A Magyarország, te dög, az Igazságos Kádár János, A demokrácia álarca az ördög ábrázatán, Az Isten, a Vassal a testbe című művek világáról. Csaplár Vilmos politizálásáról. A József Attila-díjas író vállalásairól. A 229 tagot számláló Szépírók Társaságáról. Rózsika néni, aki a város szinte valamennyi kultúrrendezvényén ott van, ekkor elkéredzkedett. Benne voltunk már az időben. De Csaplár Vilmos elárulta, azért csinálja a Szépírók Társaságát, mert rendszerben gondolkodik. Nem divat — még a kortárs magyar irodalomban sem — hogy valaki a közért tegyen. Mert azonnal gyanússá válik.

Lassan befejezték. Az író meg a vándorirodalmár, aki fiatal kora ellenére maga is hatkötetes író, Féregjáratok című művét tavaly jelentette meg a dunaszerdahelyi Nap Kiadó a Kaleidoszkóp könyvek című sorozatban. Amikor H. Nagy Péter át akarta adni a mestert az ő szeretett olvasóinak, hadd kérdezzenek, Csaplár Vilmos, aki harmincöt éve van jelen a magyar irodalomban, szerényen megjegyezte, az ő estjein ezt nem szokás. De még maradt. És a komáromi olvasók körében bort ivott és pogácsát evett. Közben elkottyantotta, hogy forgatókönyv-írói tevékenységéért, március 15. alkalmából állami kitüntetést kap majd (A szerzőt Balázs Béla-díjjal tüntették ki — a szerk. megj.), és most regényt ír ötvenhatról. Mindent megjegyeztem, nem is sajnáltam már annyira, hogy a nagy rohanásban otthon felejtettem a diktafonomat. Szóltam H. Nagy Péternek, hamarosan nekilátok a Féregjáratoknak. Telefonszámot cseréltünk, hogy majd hívom, tetszett-e (huszonhat oldal után egyébként nagyon izgalmas), és visszamentem az üres kisterembe. Amíg odakint nevetgéltek és szórakoztak az emberek, ismét kinyitottam az Én című könyvet. A kilencedik oldalon. Életrajz, most. Ez a cím állt az oldal tetején.

„Nőből lettem, nőé leszek. Rajtam így teljesedik be a halálom. Az életem. Lassan. Nem is biztos, hogy lassan. Néha olyan gyorsan múlok, hogy alig bírom utolérni magam. Szavakkal.”

Megszépült a pogácsa íze, amit végül mégis elvettem az asztalról. Alig vártam, hogy hazaérjek, és elolvassam a többi miniatűrt is. Csaplár Vilmos tavaszi mondatfáit, mondatházait, mondategeit.

(Csaplár Vilmos író estje – Szervező: Magyar kulturális Intézet, Pozsony, társrendező: Selye János Kollégium, Komárom. 2006. február 28. A Danubis multifunkcionális központ kisterme, Komárom. Közreműködött: H. Nagy Péter, vándorirodalmár, kritikus, szerkesztő. Időtartam: két óra.)

Bárány János