Molenbeek – a „terrornegyed” közelről

„Apa, a katonának géppisztolya van” – csodálkozott a lányom a pozsonyi repülőtéren, ahonnét a gépem indult Brüsszelbe. Persze nem katona volt, „csak” rendőr, de valóban ott lógott az oldalán a géppisztoly lehajtható tussal. Pozsonyból indulva ez volt az első látható „eredménye” a brüsszeli terrortámadásoknak. A repülőtéren már a bejárati ajtóban fémdetektoros kapu „fogad”, megelőlegezve a szigorúbb, második ellenőrzést, ahol már a csomagokat is átvizsgálják. 

Az útra néhány hónappal korábban kellett jelentkezni, de a 18 fős újságírói csoportból senkit sem rettentettek el a brüsszeli robbantások. Ugyan volt egy kis izgalom, hogy a gép melyik repülőtéren fog majd leszállni, egyáltalán el tud-e indulni, de néhány nappal az utazás előtt már kiderült, hogy a lezárt Zaventem helyett a Charleroi-ra érkezünk. Hasonlóan jártam előző, decemberi brüsszeli utam során is, akkor néhány héttel az út előtt a párizsi merényletek miatt kellett „izgulni”, de akkor Brüsszelben csak a fegyveres katonák jelenléte mutatta a fokozott biztonsági intézkedéseket. 

Most is sárga, vagyis második fokozatú riasztás volt érvényben, de a decemberihez képest nem volt több katona az utcán. A különbség csak annyi, hogy a repülőtérre csak érvényes repülőjeggyel lehet bejutni, de Brüsszelben fémdetektoros kapun csak a váróba való bejutáskor kell átsétálni. A Zaventem lezárását jelezte a hatalmas dugó a Charleroi reptér környékén: éjjel 11-kor érkeztünk, de utána még fél órát araszolt a buszunk a reptér környéki utakon. Így is jobban jártunk, mint néhány nappal korábban Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke. „Önöknek is el kellett gyalogolniuk az első benzinkútig?” kérdezte a másnapi első programunk kezdetén a biztos, akinek szolgálati kocsiját nem engedték be a repülőtérre, ezért esőben kellett elgyalogolnia családjával a több kilométerre lévő kútig. 

Maalbeek 

Az első nap a Bizottság épületében, a Berlaymont-ban kezdődik, az EB üléstermében találkozunk a szlovák biztossal. A téma Szlovákia közelgő uniós elnöksége. Šefčovič sorolja a kötelező témákat, gazdaságfejlesztés, energiapolitika. Az újságírókat a menekültválság rendezése, kisebb részben a brexit érdekli. Igen, megvan a menetrend, de azt a menekültválság felülírhatja, ismeri el Šefčovič is. „Meglátjuk, milyen eredménye lesz a holland népszavazásnak” – mondja. Azóta tudjuk: a hollandok elutasították az Ukrajnával való csatlakozási szerződés ratifikálását, igaz, a népszavazás nem lett érvényes, a kormány azonban figyelembe akarja venni az eredményt… Egy–null az euroszkeptikusok javára. 

A Berlaymont-ból kis kitérővel a Maalbeek metróállomás érintésével megyünk az Európai Parlamentbe. Természetesen gyalog, mert ugyan a Schuman megálló nincs lezárva, de a Maalbeek igen. Csak a napokban nyitották meg a megállót, ahol 16 ember halt meg a második merényletben. Az áldozatokra emlékezni csak a felszínen lehet, az utca mindkét oldalán csokrok, gyertyák és néhány áldozat fotója. A város látszólag napirendre tért a tragédia felett, a Maalbeek mellett a bicikliúton száguldó biciklisek jelentik a legnagyobb veszélyt a bámészkodó turistákra. 

A brüsszeli Harlem 

„Miért nem a Matonge-on keresztül megyünk a hotelbe?” – kérdezi az egyik, Brüsszelben járatos kolléga. Több évig élt itt, és azt állítja, az a legrövidebb út az Európai Parlament és a hotel között. „Mi az a Matonge?” – kérdezi vezetőnk, aki már ugyancsak több éve él a belga fővárosban. „A brüsszeli Harlem – hangzik a válasz. – Persze nem veszélyes, csak jobbára színes bőrűek lakják.” Valóban, az uniós negyednek csúfolt Ixeles egyik, néhány utca alkotta részében egy kis Harlemet találunk. Az egyik kávézóban még hipszter uniós hivatalnokok isszák a rozét, egy utcával távolabb már helyi, meghatározhatatlan származású, sötét bőrű emberek – idősek és fiatalok vegyesen – ülnek a kávézókban, kocsmákban. Ez a Matonge. A kolléga meghatározása pontos volt: a negyedben kocsmák, kávézók, fodrászatok – általában külön női és férfi – váltják egymást zöldségboltokkal és kis éjjel-nappali élelmiszerboltokkal. Nappal a legzajosabbak a fodrászatok, a férfiakat borotválják, a nőknek a haját fonják a kirakatban. Nem a legelitebb környék, de nem kell állandóan a hátam mögé nézni. Az egész néhány utcát ölel fel, gyalog 10 perc alatt át lehet vágni rajta. (Orbán Viktor biztosan azt mondaná, no-go zóna.) A program este 10-kor ért véget, néhányan még leülnénk egy sörre. A legközelebbi kocsma a Matonge-ban van. A társaságban csak mi négyen vagyunk fehérek, de nem érezzük feszélyezve magunkat. A társaság a pincérnőn és rajtunk kívül 60 feletti. A tévében a Barcelona–Atlético Madrid BL-meccs megy, ekkor még a Barcelona győzött. Kár, hogy nem beszélek franciául. Ez Brüsszelben általában hátrány, legalábbis ezen a környéken. Rendőrt ugyan nem láttam, de biztosan nem azért, mert nem merne idejönni. 

Molenbeek 

Az utolsó nap délelőttjén letudjuk a kötelező látogatást Szlovákia állandó brüsszeli képviseletén, vagyis az uniós nagykövetségünkön. Peter Javorčík uniós nagykövet is elmondja, hogy milyen fontos a júliusban kezdődő szlovák uniós elnökség, és hogy milyen felkészült Szlovákia. Biztosan igaza van, és az előkészületeken dolgozó munkatársai is egyre stresszesebbek a július elsejei kezdés közeledtével, de kicsit már unalmas többedszer ezt hallani. Ezzel azonban befejeződött a hivatalos program, már csak a nem kötelező látogatás van hátra Molenbeekben. Többen is kérték, hogy látogassunk el a szlovákiai sajtóban is gyakran terroristafészeknek bemutatott negyedbe. Vezetőnk, Soňa ugyan érti, hogy el szeretnénk oda látogatni, de felkészít arra, hogy semmi különöset nem fogunk látni. „Normális negyed, évekig éltem ott” – mondja. Másik vezetőnk viszont nem is járt arrafelé. „Nem mintha nem akartam volna odamenni, egyszerűen nem volt miért” – mondja Jaro. A csoport két részre oszlik, vannak, akik inkább a városközpontot látogatják meg. Eddig jobbára gyalog jártunk, mivel az uniós épületek 15–20 percre vannak egymástól gyors sétával, és tömegközlekedéssel sem rövidebb az út. Most metróval megyünk, mert a központ túloldalán vagyunk. Még minden második megálló lezárva. A Grand Place-tól néhány megállóra szállunk ki. 

Az utcán tömeg, vásárt tartanak. Mint mondják, ilyen kirakodóvásár havonta egyszer Brüsszelnek szinte minden negyedében van. Az 5 eurós tornacipőtől, alsóneműn, gyerekruhákon át a konyhafelszerelésig minden kapható. Akár a párkányi SimonJúda, csak itt gyakrabban van. A látogatók vegyesek. Ugyan sok a fejkendős nő, arab(?) ruhás férfiak is vannak, de egyetlen hidzsábos nőt sem látunk. A sarki presszó egy töröké. „Maga olasz?” – kérdezi, amikor angolul kérek egy presszót. Szlovákiáról körülbelül tudja, merre van, de inkább Csehország ismerős neki. Mivel bent sehol sem lehet dohányozni, társulok néhány, az utcán cigarettázó törzsvendéghez. Csak franciául beszélnek, de a terrorista kifejezésre csak mosolyognak. Az azonban érezhető, hogy nem elit negyedben járunk, a cigarettázóktól egy huszonéves fiatal kér aprót. Első ránézésre hajléktalannak látszik, akinek már nagyon hiányzik a szer. De nem erőszakos, megköszöni a 60 centet is. 

Az utca szava 

Az emberek közvetlenek, de szinte mindenki csak franciául beszél. Egy tizenéves, valószínűleg ázsiai gyökerekkel rendelkező lány töri az angolt. „Most már jobb, mint egy héttel ezelőtt” – válaszolja arra a kérdésre, hogy hogyan érintette őt a terror. Rendőrt látni, de nem többet, mint bármelyik vásáron. Sok a kisgyerekes szülő, tényleg mindent olcsón lehet venni, igaz, bizonyára a minőség nem a legjobb. Egy idősebb, kendős muzulmán hölgy magától jön oda hozzánk, a mikrofonokat látva. „Már 15 év élek itt, jó itt lakni” – mondja. Ugyan a terrortámadások és a negyed egyes részein lezajlott rendőrakciók miatt kevésbé érzi biztonságban magát, mint korábban, de nem tartja rendkívül veszélyes környéknek a negyedet. „Nem értem, miért radikalizálódnak a fiatalok, a Korán semmi ilyet nem ír – magyarázza. – Ha Abdeslamot kérdeznék, egy verset sem tudna elmondani a Koránból.” 

No-go zónák a világban 

A világsajtót az utóbbi hetekben bejárta a hír, hogy az Orbán-kabinet mintegy 900 európai no-go zónát, vagyis „fehér” embernek veszélyes negyedet jelölt meg honlapján. Köztük természetesen a Molenbeeket. A magyar kormány definíciója szerint ezek „olyan városrészek, amelyeket a hatóságok nem, vagy nehezen képesek ellenőrzésük alatt tartani. Ezekben a befogadó társadalom írott vagy íratlan normái alig érvényesülnek”. A 444.hu honlap több olyan no-go zónában élő magyar írását közölte, akik szerint hülyeséget állít a magyar külügy. Nogo zónákat sorol fel nyugat-európai városokban, Párizsban, Londonban, Berlinben vagy Stockholmban. A lista „pontosságára” példa a berlini Neukölln esete. „Berlin város hivatalos honlapja szerint Neukölln kerületben van »no-go« övezet” – írja a magyar külügy. Ennek bizonyítására egy cikket mellékeltek, amely a berlin.de honlapon jelent meg. „Ez arról szól, hogy jelenleg alig van népszerűbb és divatosabb környéke Berlinnek, mint Neukölln – írja a 444. – Bár a cikk valóban kitér arra, hogy 2006-ban valaki ezt a környéket no-go zónának nevezte, és a kerületnek a társadalmi feszültségek miatt rossz híre volt akkoriban, de mostanra minden remek: élénk éjszakai élet, színházak, pubok, művészek költöztek a negyedbe és így tovább.” 

Molenbeek nem a legvonzóbb negyede Brüsszelnek, de aki élvezi az arabos nyüzsgést, az megtalálja benne a számítását. És nem kell egyfolytában terroristáktól rettegnie.