Mocsok, bűz és állattetemek – rosszabbak a körülmények a javítóintézetekben, mint a börtönökben

A Főugyészség felvétele

Sokkoló állapotban vannak Szlovákiában a javítóintézetek – állapította meg a Főügyészség.

A Főügyészség 2023-ban több szúrópróbaszerű ellenőrzést végzett a Szlovákiában működő tizenhárom javítóintézetben, amelyeket később értékelt. A nevelőközpontok nagy részében penészesek voltak a falak, bűz áradt a szobákból, döglött galambokat találtak a padláson, néhol pedig madárürülék lepte el az ablakokat.

A létesítmények igazgatói szerint a rossz higiéniai állapotok oka, hogy a javítóintézetben lévő gyerekek nem megfelelően viselkednek, illetve hogy nem kapnak megfelelő finanszírozást az államtól. A Főügyészség azonban elfogadhatatlannak minősítette az intézetvezetők hozzáállását.

Az aranyosmaróti centrumban például előfordult, hogy a gyerekek hosszú időre ivó- és meleg víz nélkül maradtak, és ágyi poloskák elszaporodása miatt ideiglenesen áthelyezték őket.

A szlovákiai javítóintézetekben a kiskorúaknak gyakran kevesebb joguk van, mint a börtönben lévő elítélteknek. A jelentések szerint több intézetben is történtek gyermekek elleni bűncselekmények, legyen szó fizikai bántalmazásról vagy szexuális erőszakról.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?