Mobilizálja a határon túliakat a Fidesz

Pozsony |

<p>Az eddigieknél várhatóan jóval intenzívebben érinti majd a magyarországi választási kampány a külhoni magyarokat. A magyar országgyűlési választásokat 2018 tavaszán tartják, a kemény politikai versengés pedig már idén ősszel elkezdődik.&nbsp;</p>

A határon túli magyarok körében egyértelműen a Fidesz a legnépszerűbb magyarországi párt: a 2014-es parlamenti választásokon leadott érvényes levélszavazatok több mint 95 százalékát Orbánék szerezték meg. A tavalyi, menekültkvótákról szóló népszavazáson pedig 99 százalék volt a kormány által követelt nem válaszok aránya.  Mindazonáltal a becslések szerint a külhoni magyarok listás szavazatai csupán 2-3 mandátum sorsát dönthetik el. Ez a két-három mandátum azonban rendkívül fontos a Fidesznek, ugyanis szoros eredménynél akár azt is eldöntheti, lesz-e kétharmados többsége a magyar kormánypártnak az Országgyűlésben, vagy sem.  A határon túli magyarok mobilizálása így kiemelt figyelmet kapott a Fidesz és Orbán Viktor nyári kommunikációjában. A miniszterelnök az erdélyi Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen tartott beszédében külön kiemelte a határon túliak szavazásának fontosságát, de nem ez volt az egyetlen lépése: levelet küldött a határon túli kettős állampolgároknak, megkérve őket, hogy regisztráljanak a jövő évi szavazásra a Nemzeti Választási Irodánál. Ezzel bőven megelőzte magát az NVI-t is, mely csak októberben tervez levelet küldeni a regisztrációról és a szavazás menetéről a határon túli kettős állampolgároknak.  A Magyar Nemzet információi szerint 2014-ben 193 ezer, jelenleg pedig csaknem 290 ezer határon túli, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar van a névjegyzékben. Pálffy Ilona, az NVI elnöke a lapnak azt mondta, ez 2018 tavaszára 320 ezerre bővülhet, ám ez a választásra jogosult külhoniak kevesebb mint fele.  Mozgósítás Erdélyben  A határon túlon, például Erdélyben már a Fidesz helyi partnerei is mozgósításba kezdtek: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke, Tamás Sándor csütörtökön arról számolt be, hogy a szervezet telefonos tájékoztatást indított Kovászna lakói számára a magyarországi választásokkal kapcsolatos tudnivalókról. „Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi erdélyi magyarok is hozzájárulunk, úgy ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését” – írta közleményében Tamás.  Ám nemcsak a viszonylag kevés regisztrált levélszavazó a magyar kormány gondja, hanem az is, hogy a beérkezett szavazatok között kiemelkedően sok az érvénytelen. A 2014-es parlamenti választáson 158 ezer, 2016-ban a kvótanépszavazáson pedig 154 ezer levélszavazat érkezett be, ezekből pedig előbbi választáson 128 ezer, utóbbin 130 ezer volt érvényes.  „Anyja neve”  A levélszavazatokban nagyon könnyű formai hibát elkövetni. A borítéknak tartalmaznia kell a helyesen kitöltött, aláírt azonosítót, és egy szintén zárt, névtelen borítékban magát a szavazólapot, s ha nem teljesülnek a feltételek, érvénytelennek számít a szavazat. Az NVI korábban közölte: az érvénytelenül szavazók többnyire nem a nyilvántartásban szereplő adatok szerint adták meg az anyjuk nevét. Magyarországon ugyanis mindig a lánykori nevet kell feltüntetni, más országokban ez azonban nem gyakorlat, ráadásul Romániában az anyja neve rubrikába az „aktuális” nevet kell beírni. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ezért bejelentette, egyszerűsíteni akarnak a levélszavazások menetén, megszüntetnék például az „anyja neve” kategóriát, de megszüntethetőnek tartják azt a formai követelményt is, hogy a belső borítéknak kötelezően zártnak kell lennie.  Levélben azonban csak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túli magyarok szavazhatnak, a külföldön dolgozók azonban (akiknek van magyarországi címük) például nem. Ők csak az adott ország magyar nagykövetségén adhatják le szavazatukat, ami sokszor több száz kilométeres utazást jelent számukra. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?