MKP: tárgyalási alap a Híd-javaslat

Pozsony |

Az MKP Elnöksége nem vetette el a Híd ajánlatát, amelyet Bugár Béla pártja a jövő évi parlamenti választás előtti együttműködésre vonatkozóan adott Menyhártéknak.

A Menyhárt József vezette MKP elnöksége kedden tárgyalt a Híd javaslatáról. Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának (OT) elnöke elmondta: „Két politikai szubjektum közötti együttműködési megállapodás alapját a korrekt és tisztességes megközelítés adja. Ilyen szellemben fogunk a továbbiakban is eljárni.” A megállapodás tartalmáról nem akart részleteket elárulni. Őry azonban annyit mégis elmondott, azt szeretnék, ha augusztus közepéig kirajzolódna a két párt közötti megállapodás végleges kerete. Az OT elnök elárulta, a két párt a kettős koalícióról tárgyal, de hozzátette az esetleges közös listán a nekik jutó kvótát megnyitnák más intézmények, társadalmi szervezetek képviselői előtt. Korábban a Híd vezetői is úgy nyilatkoztak, ők is megnyitják a listájukat más pártok, szervezetek előtt.

Az MKP elnöke megerősítette, a Híd és az MKP közötti tárgyalásokon a kettős koalícióról volt szó. „De ez nem azt jelenti, hogy a többiek nem találhatják meg a helyüket benne” – mondta lapunknak Menyhárt József, és hozzátette, augusztus közepén biztosan tárgyalni fognak a Híddal.

A Híd és az MKP vezetése legutóbb hétfőn egyeztetett a 2020-as parlamenti választáson való koalíciós indulásról. A Híd akkor egy együttműködési javaslatot adott át az MKP-nak, amelynek tartalma nem nyilvános. A javaslatról annyit lehet tudni, az egyik sarkalatos pontja, hogy a két párt a jövőben is megőrizze identitását és a tervezet a választások utáni együttműködésre is vonatkozik. A Pátria rádió ma 13:00-tól egy élő pártelnöki vitát közvetít, amelyre az MKP és a Híd elnökei mellett a Magyar Fórumot vezető Simon Zsolt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Fehér Csaba is elfogadta a meghívást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?