MKP OT: az EP-választás után térnek vissza Bugárék ügyéhez (összefoglaló, fotókkal, videókkal)

Pozsony |

<p>Nem sikerült végleges megoldást találni a "hármak" ügyében az MKP Országos Tanácsának szombati, rozsnyói ülésén, ezért további egyeztetések várhatók, majd az OT június 13-i ülésén - vagyis már az európai parlamenti választások után - ismét foglalkozni fog a kérdéssel.</p>

Bugár Béla A. Nagy Lászlóval és Gál Gáborral együtt a közelmúltban kilépett az MKP parlamenti frakciójából, mert nem értett egyet a jelenlegi párt vezetés politizálási stílusával.

Farkas Iván: Csak egy lépésre a megoldástól

Farkas Iván, az OT elnöke szerint a felek már csak egy lépésre voltak a sikeres megoldástól, ám felmerültek részletkérdések, amelyek tisztázására egy hónapot adott magának a testület. Az OT-elnök reméli, akkora megszűnik a feszültség, s  a párt a jövőbene gységesen tud majd fellépni. HAsonló értelemben nyilatkozott CSáky PÁl pártelnök is.
Csáky az OT-ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, a frakcióból kilépett Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor egy alternatív platform kialakítását célzó 11 pontos javaslatot terjesztett elő a tanácskozáson. ezekről azonban a pártvezető szerint csak az országos küldöttgyűlés határozathat. Kiderült ugyanis, hogy egyes - például a platformok hatáskörére vonatkozó - javaslatok nem kompatibilisek az MKP alapszabályával.

Bugár: nincs megállapodás, egyelőre nem térünk vissza
Egyelőre nem jöhet szóba Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor képviselő visszatérése az MKP parlamenti frakciójába, mivel az OT-ülésen nem született megállapodás köztük és a pártvezetés között. Erről Bugár nyilatkozott a tanácskozást követően.
A párton belül kezdeményezésükre kialakítandó platformról elmondta, hogy az nem ideológiai, hanem politikai alapon szerveződő lenne, hogy a konkrét kérdésekben más véleményt vallók a párton belül tárgyalhassanak elképzeléseikről.
"Arról van szó, hogy vagy megállapodunk, s abban a pillanatban lehetséges a visszatérésünk (a frakcióba - a szerk. megj.), vagy nem egyezünk meg, és akkor el kell határoznunk, hogyan tovább" - összegezte Bugár a dolgok jelenlegi állását.
Az MKP-ból eddig - különféle szinteken - 57 személy távozott. "MAguk döntöttek így, mi megköszöntük nekik eddigii tevékenységüket, de befejeztük velük az együttműködést" - mondta ezekkel a volt párttagokkal kapcsuolatban Csáky Pál.

Egységes párt, regionális párt

Az OT-ülésen elfogadták az úgynevezettt rozsnyói felhívást, amely kifejti, hogy a párt egységes, politikai profilján pedig módosítani kíván: a jövőben "erős regionális pártként" lépne fel, amely a dél-szlovákiai szlovák választópolgárokat is megszólítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?