MKP: Krajcer közmédiaügyben is kapkod

Pozsony |

<p>A közrádió és a köztévé tervezett összevonásával kapcsolatban is "kapkod és siet" Daniel Krajcer (SaS) kulturális miniszter a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint. "Az MKP már az államnyelv védelméről szóló törvénymódosítással kapcsolatban is kifogásolta a társadalmi vita és a véleményezés hiányát, a tárcaközi egyeztetés intézményének figyelmen kívül hagyását.</p>

A párt Új Szó Online-hoz is eljuttatott csütörtöki sajtóközleménye szerint az összevonásról szóló, rendkívül rövid idő alatt készült javaslatot a miniszter által megszabott két nap alatt lehetetlen véleményezni. "Az MKP fontosnak tartja a közszolgálati televízió körül kialakult tarthatatlan helyzet kezelését, ugyanakkor egy elkapkodott részmegoldás, mely a közszolgálati médiák új finanszírozási rendszerét nem is tartalmazza, jelentős károkat okozhat" - figyelmeztet a közlemény.

Megkérdőjelezhető az is, vajon összhangban van-e a tervezet a kormányprogramban megfogalmazottakkal, miszerint a kormány erősíteni szeretné a közmédiák közszolgálati jellegét. Az MKP olyan tervezetet tart elfogadhatónak, mely bővítené a közszolgálati szlovák televízió és rádió magyar nyelvű sugárzásainak időtartamát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?