MKP: Fico a saját klientúráját építi

Pozsony |

<p>Az MKP önszántából hajlandó lemondani a politikai pártoknak a választások után törvényesen járó pénzösszeg egy bizonyos részéről, de ennek az a feltétele, hogy az MKP képviselői is beleszólhassanak ennek a pénzösszegnek az elosztásába.</p>

Az MKP szolidáris az árvízkárosultakkal. Az elsők között kezdeményeztünk pénzgyűjtést a  megsegítésükre, s e célból egy külön számlát is nyitottunk. Az első rászorulók már a holnapi nap folyamán hozzájutnak az első pénzadományokhoz - tájékoztatta csütörtökön az Új Szó Online-t Dunajský Éva, a párt szóvivője. Az MKP önszántából hajlandó lemondani a politikai pártoknak a választások után törvényesen járó pénzösszeg egy bizonyos részéről, de ennek az a feltétele, hogy az MKP képviselői is beleszólhassanak ennek a pénzösszegnek az elosztásába.

Az erre vonatkozó  kormányjavaslattal kapcsolatosan az MKP kifogásai elsősorban az elosztási mechanizmusra vonatkoznak, mely szerint a pénzeszközök Robert Ficóhoz jutnának, aki ezt saját klientúrája építésére és saját polgármestereinek az önkormányzati választási kampányára használná fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?