DEMECS PÉTERPozsony. Az államfőválasztás első fordulójáról és nem utolsó sorban Bárdos Gyula születésnapjáról szólt az MKP pozsonyi székházában tartott eredményváró est.
MKP eredményváró: 5,4-től 5,1-ig tartott az est
DEMECS PÉTER
Pozsony. Az államfőválasztás első fordulójáról és nem utolsó sorban Bárdos Gyula születésnapjáról szólt az MKP pozsonyi székházában tartott eredményváró est. Aki megszólalt, az nem felejtette el megjegyezni, hogy az első szlovákiai magyar államfőjelölt születésnapját is meg kell ünnepelni. Mintha arra készültek volna a jelenlevők, hogy ha az eredmény rossz lesz, akkor legalább a születésnapnak lehessen örülni. Az eredményt végül – legalábbis az MKP szerint – sikerként lehet elkönyvelni, hiszen a célként kitűzött öt százalékot sikerült túllépni. Ahogy azt Bárdos éjjel megjegyezte: „a vége felé kicsit már aggódtam, hogy megmarad-e öt százalék felett az eredmény, ám szerencsére sikerült”.
Az eredményváróra tíz óra előtt kezdtek szállingózni az MKP képviselői és a vendégek; elsőként Bárdos érkezett a feleségével, kézen fogva sétáltak be a székházba, s a bejáratnál arra kérte az ott álló újságírókat, hogy engedjék be a leendő „first ladyt”. Az est folyamán aztán már csak elvétve lehetett őket együtt látni. Bárdos nem sokkal megérkezése után a szlovák és magyar újságírókkal kezdett beszélgetni arról, milyennek látta a kampányt, s mennyire meglepte: jelölését a ruszin kisebbség képviselői is támogatták.
Az újságírók egymás közt inkább a jelentős étel- és italkínálatról beszélgettek, valamint arról, milyen szerencséjük van, hogy a szerkesztők épp nekik osztották az MKP-t. „Az étel, mint a magyaroknál mindig, akarom mondani az MKP-ban, nagyon jó, a hangulat is kellemes” – jelentette élő adásban a közszolgálati televízió riportere a székház elől, majd a bejelentkezés után fogott egy pohár bort, meglazította a nyakkendőjét s megjegyezte: allergiára szed orvosságot, így ennél többet nem ihat.
A meghívottak közt volt az MKP két európai parlamenti képviselője is, Bauer Edit és Mészáros Alajos, ám egyikük sem jelent meg az MKP székházában, de hiányzott Grendel Lajos író is. A székházban így jobbára MKP-tagok, szimpatizánsok és újságírók voltak.
Berényi József pártelnök este tíz után érkezett, s éjszaka több időt töltött a székház első emeletén, mint az újságírók közt. Később Bárdos is csatlakozott hozzá, s hosszú percekre nyomuk veszett, a hivatalos tájékoztatás szerint elnökségi ülést hívtak össze, hogy megvitassák, hogyan tovább. Akkor kezdett romlani Bárdos eredménye, a kezdeti 5,4 százalékból végül 5,1 lett.
A szlovák sajtótájékoztatót követte a magyar, majd az eredményváró igen gyorsan véget ért. Utolsó koccintások, utolsó gratulációk, utolsó mosoly, s az est főszereplői sorra eltűntek a sötét éjszakában. Egyedül Bárdos köszönt be az újságíróknak fenntartott helyiségbe, elnézést kérve, hogy így megváratták őket. Intett, beült autójába, felhúzta az ablakot és elhajtott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.