MKP: ahol kevesebb a magyar, nem állít teljes listát

Pozsony |

<p>A magyarok lakta járások felében már lezajlottak a Magyar Közösség Pártjának (MKP) jelöltállító konferenciái. Az eredmények igazolják, az MKP tartja magát azon álláspontjához, hogy ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot, nem állít teljes listát - hangsúlyozza a párt.&nbsp;</p>

"Teszi ezt azért, hogy a magyar szavazatok ne forgácsolódjanak szét, illetve esélyt adjon a Most-Híddal való együttműködésre. Ennek megfelelően a Lévai járásban a 9 lehetséges helyre 5 jelöltet állítanak (Lőrincz Tamás, Kiss Beáta, Pálffy Dezső, Köpöncei Péter, Csenger Tibor), az érsekújvári választási körzetben a lehetséges 8 helyre 4 jelöltet (Nagy Tibor, Nagy Péter, Bób János, Dobai Tibor), a Nagymihályi járásban a lehetséges 8 helyre 3 aspiránst jelölnek (Mihók Gábor, Barkó Attila, Varga Tibor), Kassa-környék pedig a 8 helyre 5 jelöltet javasol (Zakariás István, Köteles László, Iván László, Király Antal, Holecsko József)" - olvasható Berényi József pártelnöknek az Új Szó Online-hoz vasárnap eljuttatott sajtóközleményében. 

A Magyar Közösség Pártja leszögezi: nyitott a megyei választásokon való együttműködésre, és a járási konferenciák döntései értelmében kész továbbra is tárgyalásokat folytatni a Híddal. "A fontos megyei hatáskörök – elsősorban az egészségügy, az úthálózat, oktatásügy, a határon átnyúló együttműködés – érdekében a választókkal való nagy összefogásra van szükség, hogy megyei érdekképviseletünk erősödjék. A megyei választások sikere befolyásolja majd a 2016-os parlamenti választások eredményét is" - véli Berényi.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?