Ezt tudtuk meg eddig Robert Fico egészségi állapotáról

toEktkpTURBXy9kMjBkMjMzNTRmYzJjOTEzODFiMWU3NjI2ZGUyOTc4Yi5qcGeSlQMAzIzNEbDNCfOVAs0H0ADCww

Peter Pellegrini megválasztott államfő szerint a miniszterelnök csak hajszál híján menekült meg a haláltól. Robert Fico egészségi állapota továbbra is súlyos.

Robert Kaliňák védelmi miniszter és a besztercebányai kórház igazgatója, Miriam Lapuníková ma reggel tájékoztatást adtak Robert Fico egészségi állapotáról. Mindketten kihangsúlyozták, hogy a merénylet után a miniszterelnök állapota bár nagyon súlyos, de stabil. Úgy tűnik, ez az állapot jelenleg is fennáll, Robert Kaliňák ugyanis hasonlóan nyilatkozott a kormányülést követő délután egy körüli sajtótájékoztatón. Az újonnan megválasztott köztársasági elnök, Peter Pellegrini is hasonlókat mondott a besztercebányai kórház előtt tartott sajtótájékoztatón délután négykor.

„Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy tájékoztatom önöket Robert Fico jelenlegi egészségi állapotáról, amely továbbra is súlyos. A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház csapatának tagjai rendkívüli beavatkozásokat végeznek, hogy stabilizálják az állapotát és a pozitív prognózis felé haladjanak. Egyelőre még nem lehet kimondani, hogy nyerésre áll, vagy hogy a prognózis pozitív”

- konstatálta Robert Kaliňák.  

Súlyos állapotról beszélt Peter Pellegrini is, aki szerint Robert Fico élete továbbra is veszélyben van: 

„Az elkövetkező órák és napok fogják megmutatni, hogy a szervezete képes lesz-e megbirkózni a sérülésekkel. Elkaphat bármilyen fertőzést, és egyéb problémái is lehetnek. Nem vagyok orvos, nem szeretnék részletekbe bocsátkozni”

– mondta Pellegrini.  

Robert Fico miniszterelnök azonban kritikus állapota ellenére is képes kommunikálni, amelyről a leendő elnök nemrég tájékoztatott: 

„Csak néhány percig beszélhettem vele. Az állapota nyugalmat igényel. Remélem, hogy mielőbbi felépülésének leszünk a szemtanúi”

Robert Fico sérüléseiről nincsenek hivatalos, pontos információk. Robert Kaliňák szerint a kormányfő több lőtt sebet szenvedett – a mai sajtótájékoztatón négy seb okozta sérülésekről beszélt, és arról, hogy ezek kiterjedtek.

„Annyit tudunk, hogy a miniszterelnök által elszenvedett sérülések kiterjedése nagy. Ahogy tegnap is mondtam, többszörös traumás sérülést szenvedett, és a műtét az orvosok számában is tükrözi a helyzet súlyosságát. Egyszerűen fogalmazva: ez nem kozmetikai műtét volt. Ebből a szempontból a felépülés sem lesz könnyű”

– tisztázta.  

A védelmi miniszter nem tudja, hogy a miniszterelnöknek szüksége lesz-e további műtétre, ennek lehetőségét nem zárta ki.

„Különösen egy olyan lőtt seb esetében, ahol a lövedék mozgási energiája óriási, a lefolyás nem szokványos, ez idézte elő a sérülés kiterjedését. Mivel nagyon súlyos állapotban van, a miniszterelnök csak korlátozottan képes kommunikálni. Jelenleg megpróbáljuk őt nem terhelni az orvosi eljárásokon kívül”

– tette hozzá.  

Robert Fico eddig egy műtéten esett át, de a kórház igazgatója szerint ez öt órán át tartott, és két orvosi csapat – egy sebészi és egy traumatológiai orvosokból álló kollektíva – végezte.

Pellegrini szerint Fico csak egy hajszál híján menekült meg. „Elég lett volna, ha a lőtt sebek néhány centiméterrel arrébb érik, és most egészen másról beszélnénk” – mondta.

A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója, Miriam Lapuníková szerint Robert Ficón a mai nap folyamán már nem fognak elvégezni egy újabb műtétet, és egy másik intézménybe való átszállítás sem szükséges.

Utóbbival kapcsolatban hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, amelyen megszülethet a végső döntés. Lapuníková hozzátette, erről magát a miniszterelnököt is megkérdezik majd, hiszen érthető módon Fico közelebb szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez. A korházigazgató elárulta, a szerdai műtét során a Szív- és Érrendszeri Megbetegetések Közép-Szlovákiai Intézetének szakembereit is a kórházba hívták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?