Mišík: Az omikron miatt az egész országban azonos intézkedéseket vezetünk be

Matej Mišík
Pozsony |

Eltörlik a Covid-automatát, az új intézkedések szerdán, január 19-én lépnek életbe, és az egész országban azonosak lesznek. A döntés oka az, hogy az új mutáció rendkívül gyorsan terjed, és a helyzet kiszámíthatatlan – magyarázta Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) igazgatója.

„A kórházak nagy terhelésnek vannak kitéve, és most jön az omikron-hullám. Még mindig körülbelül 2000 beteget kezelnek kórházban, és mintegy 200-an szorulnak gépi lélegeztetésre. Bár az elmúlt hetekhez képest továbbra is csökken a fertőzöttek és a kórházi ápolásra szorulók száma, fokozatosan felkészülünk a következő hullámra” – nyilatkozta Mišík.

Naponta átlagosan 135 beteg kerül kórházba. Mišík rámutatott, hogy a delta-hullám idején napi 400 beteg volt az átlag. Egy hónap alatt 4950 be nem oltott személyt kellett kórházba szállítani, míg 1230 oltottat.

Több mint 2,7 millió ember kapta már meg az oltást, és több mint 1,1 millióan már a vakcina harmadik adagját is. A 60 évnél idősebbel közül 76 százalék a teljesen beoltott, azaz aki már a vakcina harmadik adagját is megkapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?